Úszás: Hosszú kettő, Milák egy számban nyert a Golden Touron

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2021.02.06. 20:49
null
Hosszú Katinka ideje lehet, nem volt erős, de így is aranyat ér (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Háromig számoltak: Hosszú Katinka 200 háton és 400 vegyesen, Milák Kristóf 200 pillangón győzött Nizzában.

Nincsenek könnyű helyzetben az úszók – de a szurkolók sem.

Hogy az esztendőnek a januári és februári hónapja rendszerint kemény munkával telik, tiszta sor. Tudja mindenki, hogy ilyenkor „gyűjtik a kilométereket” a lábakba-karokba a versenyzők, hogy az edzők ilyenkor írják elő azokat a feladatokat, amelyek az állóképességet alapozzák meg.

És azt is tudja mindenki, hogy bár az év ezen időszakában is szoktak versenyeket rendezni, az ott úszott eredményekből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.

Nem szabad, ez kétségtelen, ám azért van, ami már kiolvasható az ilyenkor elért időkből. Vagy legalábbis egyfajta tendencia megfigyelhető.

Ezúttal viszont semmiféle kapaszkodónk nincs.

Nagyobb baj, hogy valójában a sportágban élőknek sem igen...

Itthon maradtak

A nizzai indulást végül nem vállalták, így szombaton a Kaposvár Kupán ugrottak medencébe a BVSC-Zugló úszói: Németh Nándor 100 gyorson (50.04) és 400 gyorson (4:02.26), Cseh László 200 vegyesen (2:05.13), Kovács Benedek 200 háton (2:02.16), Burián Katalin szintén 200 háton (2:09.26) győzött.

Lehet kongatni a vészharangot, hogy Hosszú Katinka négy század híján 4 perc 43 másodperc alatt teljesítette a Golden Tour-sorozat első állomásának szombati napján a négyszáz vegyest, miközben az általa tartott világrekord 4:26-tal kezdődik, de nem érdemes.

Nem, mert fogalmunk sincs arról, hol is tart most a háromszoros olimpiai bajnok, hogy a koronavírus-járvány miatti előbb teljes, majd részleges leállás okán hogyan és miként változtatta meg a felkészülési menetrendjét, s hogy maga a helyzet milyen hatással volt a fizikumára, a mentális állapotára.

Ugyan Hosszút emeltük ezúttal ki, de azt mindenképpen rögzítenünk kell, hogy mindenki másra igaz, hogy a Nizzában úszott eredmények nem adnak igazi támpontot – és általánosságban az is elmondható, hogy nem is születnek igazán jó időeredmények ezen a versenyen.

Kétségkívül jól mutat persze, hogy a magyar trió, vagyis Milák Kristóf, Márton Richárd és Biczó Bence így, ilyen sorrendben végzett az élen 200 pillangón, de az is egyértelmű, hogy a világbajnok ideje (1:56.80) még az év ezen szakaszában sem mondható túlságosan jónak – mármint egy ekkora klasszis esetében. Csakhogy tudjuk jól, hogy Selmeci Attila tanítványa az ősszel átesett a koronavíruson, s csak lassan és nehezen tudott visszatérni.

Úgyhogy az értékeléssel várjunk még – néhány hetet, vagy hónapot...

EREDMÉNYEK
GOLDEN TOUR-SOROZAT, 1. ÁLLOMÁS, NIZZA
Magyar érdekeltségű eredmények. Férfiak. 100 m gyors:
1. Maxime Grousset (francia) 49.23, ...5. Milák Kristóf 49.78. 100 m hát: 1. Aposztolosz Chrisztou (görög) 25.04, ...7. Bohus Richárd 25.90. 200 m pillangó: 1. Milák Kristóf 1:56.80, 2. Márton Richárd 1:58.29, 3. Biczó Bence 2:00.44. Nők. 200 m hát: 1. Hosszú Katinka 2:13.30. 400 m vegyes: 1. Hosszú 4:42.96

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik