Úszás: hosszabbított a Vasas a paralimpiai bajnok Tóth Tamással

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.12. 15:50
Újabb négy évre szerződést hosszabbított a Vasas SC-vel az úszó Tóth Tamás, az idei riói paralimpia egyetlen magyar aranyérmese.

„Örülök, hogy sikerült megállapodnom mindenben a Vasassal. A londoni paralimpia után kerültem ide, és az elmúlt ciklusban csupa jó tapasztalatom volt a közös munka kapcsán. A célom egyértelmű, Tokióban szeretném megvédeni a címemet. Egyelőre a pihenőmet töltöm, de novemberben már újrakezdem az edzéseket” – idézte a klub hírlevele a 24 éves sportolót.

Markovits László klubelnök úgy fogalmazott: Tóth Tamás kiemelkedő eredményeire nagyon büszkék.

„Fontos szempont volt, hogy emberileg is nagyon közel került hozzánk, így nemcsak sportolóként, hanem a klub egyik arcaként is számítunk rá. Ő egy olyan egyéniség, aki hitelesen tudja képviselni azokat az értékeket, amelyek a Vasas család számára fontosak” – mondta a sportvezető.

Tóth Tamás négy éve, Londonban két ezüstérmet szerzett, Rióban pedig a 100 méter háton nyert aranyérme mellett 100 méter gyorson bronzérmes lett az S9-es sérültségi kategóriában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik