Illusztráció: Tumbász Hédi

A nyílt vízi úszás szerelmesei ezúttal 7 és 15 kilométeres távokon próbálhatták ki magukat Paksról indulva. A sportolók a sodrással haladtak majd Uszódnál, valamint Kalocsánál fejezték be a versenyt.

Az eseményen több mint kétszázan vettek részt.

Az OWT-t a Budapest Urban Games-t 2014-ben megalapító csapat indította útjára azzal a céllal, hogy profi versenykörülményeket biztosítson Magyarország vizeiben az amatőrök számára is.

A hosszabb távot Gálicz László 1:55:43.88 óra alatt teljesítette, míg Balogh Vivien 1:56:00.21 óra alatt ért célba.

A sorozat augusztus 21-én Gyékényesen zárul.