Úszás: ezüstéremmel zártunk a junior nyílt vízi világbajnokságon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.18. 15:36
A Kalmár Ákos, Tabi Zoltán, Juhász Janka, Kun-Szabó Fanni összeállítású magyar váltó ezüstérmet szerzett a junior nyílt vízi úszó világbajnokság hétfői, záró napján a 14–16 éves korosztályban.

A Magyar Úszószövetség tájékoztatása szerint a 17–19 évesek között a Rasovszky Kristóf, Novoszáth Tamás, Farkas Adél, Kiss Nikolett összeállítású csapat az ötödik helyen végzett. Ezzel mind az éremtáblán, mind pedig a pontversenyben másodikként zárt a magyar csapat.

Az ezüstérmes magyar váltó mindössze 2.7 másodperccel maradt le az olaszok mögött úgy, hogy az egész mezőnyben kizárólag a magyar kvartettben szerepeltek 14 esztendős versenyzők (Tabi Zoltán és Kun-Szabó Fanni).

A magyarok egy arany- és két ezüstéremmel fejezték be a kontinensviadalt.

„Sikerült újból bizonyítani, hogy a szakág utánpótlás-nevelése kiemelkedően jó, én pedig személy szerint büszke vagyok a »térítőmunkámra«, hogy mind több fiatal medencés úszót tudok
meggyőzni arról, érdemes kipróbálnia magát nyílt vízen is” – mondta Gellért Gábor szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik