A világbajnok Rasovszky Kristóf és társai kemény felkészüléssel indították az olimpia évét (Fotó: Tumbász Hédi)

 

– Itt már tartottunk egyszer… Tavaly is nekivágott a tokiói felkészülésnek, aztán az olimpia elmaradt, így 2020-at a Balaton-átúszás győzelmével és pályarekordjával zárhatta.     
– Én sem így képzeltem kétezerhúszat, ám nem foglalkozom azzal, „mi lett volna, ha”, sokkal inkább úgy indítottam kétezerhuszonegyet, hogy itt az az év, amelyiket ugyan tavalyra vártunk, de amelyikben végre ott van az olimpia.

ZOKNI, BAJUSZ, KACSA

Üde színfoltja az úszóvilágnak a Balatoni Úszó Klub Veszprém sportolója, hiszen eredményei mellett vidám természetével, meg vicces-bolondos kabaláival is kitűnik a társak közül – a mintás zoknik mellé jöttek előbb a gumikacsák, majd a bajusz.

„A zoknik megvannak, rajtam is lesznek a versenyek előtt, a bajusz maradt, és nagyon úgy fest, hogy maradni fog, sőt, már csapattársamnak, Kalmár Ákosnak is van – mesélte mosolyogva Rasovszky Kristóf. – Tavaly a gumikacsák otthon csücsültek a polcon, de nem volt az túl jó év, egyre inkább úgy tűnik, hogy a kacsákat sem lehet kihagyni a buliból, vagyis ők is utaznak velem újra a versenyekre.”

– Az előző esztendő abban is eltért a korábbiaktól, hogy a versenyekről hiányzott a bolondozós Rasovszky Kristóf. Hová tűnt a mosoly az arcáról?     
– Nem úgy sikerültek a versenyek, ahogy elképzeltem, egyikkel sem voltam maradéktalanul elégedett. A margitszigeti Négy nemzet viadalon az ezerötszáz, a kaposvári országos bajnokságon a nyolcszáz méter lógott ki a sorból – de nagyon. Mindig volt egy olyan szám, amelyik felfoghatatlan volt számomra: úgy éreztem, megmagyarázhatatlan, miért úszom az adott távot annyira rosszul, mint soha korábban. Aztán persze mindig volt magyarázat…

– Szokolai László világított rá a hibákra?     
– Mindig Laci bácsi mondta el, hol hibáztam.

– Jelent valamiféle mentséget, vigaszt, vagy éppen bátorítást a jövőre, hogy az igazi közegében, nyílt vízen győzött a Balaton-átúszáson?     
– Vigasztalt valamelyest. De azért nem volt ugyanolyan, mint, mondjuk, egy nyílt vízi világkupaverseny. Sajnos nem volt rá lehetőségünk, hogy felmérjük, hol is tartunk, ez volt a tavalyi esztendő legnagyobb negatívuma.

– Ilyen hosszú kihagyás után nyílt vízen is elfelejtődik a versenyrutin?     
– Hogyne! Úgy tűnik, március közepén Dohában kezdődik a szezon, biztos, hogy lesz olyan, aki nem úgy fog versenyezni, ahogyan megszoktuk tőle – azt sem lehet kizárni, hogy éppen én leszek az. Dolgozunk, hogy ne így legyen, a felkészülést elkezdtük, éppen úgy, mint tavaly, elég kemény időszakot élünk, hiszen múlt héten is többször előfordult, hogy kilencezer-ötszáz métert úsztunk egy-egy alkalommal, ez napi két edzéssel számolva már verdesi a húsz kilométert… A változás, hogy immár hárman edzünk együtt: Kalmár Ákos után Betlehem Dávid is csatlakozott hozzánk.

– Kalmár Ákos tavaly többször legyőzte a medencés versenyeken, így hát jöjjön a 2020-as év „slágerkérdése”: milyen a viszonya a csapattársával?     
– Továbbra is jó. Sem ellenségek, sem ellenfelek nem vagyunk: én a medencében neki nem vagyok vetélytársa, ahogyan ő sem az számomra a nyílt vízen. Az a cél, hogy az edzéseken húzzuk egymást.

– És ha Kalmár Ákos gyorsabb az edzéseken, mi történik?     
– Amikor úgy állok neki egy feladatnak, hogy minden rendben, és azt érzem, hogy most meg tudom őt verni, de nem ez történik, az kifejezetten bosszant. Az is, ha elfáradok, miközben ő nem. Ilyenkor felteszem a kérdést magamnak: ő miért nem fáradt el? Azt nem mondom, hogy minden nap, még csak azt sem, hogy minden héten, ám előfordul, hogy értetlenül szállok ki a medencéből egy-egy edzés végén, fejemben egy újabb kérdéssel: már megint miért tudott megverni Ákos?

– Azért előfordul az ellenkezője is?     
– Igen, szerencsére olyan is van, hogy én vagyok a jobb.

– Hogyan építik fel az évet? Azt már elárulta, hogy március tizenkettedikén Dohában rajtolhat a szezon.     
– A januári edzőtábort nem vállaltuk külföldön, talán februárban összejöhet, aztán következhet Doha, rá két hétre a magyar bajnokság. Utána a májusi hazai Európa-bajnokság következik, ahol több számban indulok, majd június elején szintén itthon a világkupa-viadal. Aztán az olimpia…

– …amit remélhetőleg megrendeznek.     
– Én úgy készülök, hogy lesz olimpia. Megvan a célom, és nem titkos: éremmel szeretnék hazatérni Tokióból. Nem napi szinten jut ez eszembe, de azért tudat alatt állandóan foglalkoztat a gondolat, hogy néhány hónap múlva valóra válthatom az álmomat.