Úszás: elutasították az utolsó fellebbezést Szun Jang ügyében

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.03.04. 13:27
A svájci legfelsőbb bíróság pénteken elutasította a háromszoros olimpiai bajnok kínai úszó, Szun Jang utolsó fellebbezését, ezzel lezárult a doppingügy, amely három és fél évre nyúlik vissza – írja az MTI.

Szunt 2018 szeptemberében szerették volna ellenőrizni, de utasította segítőit, hogy törjék össze a levett vérmintáit tartalmazó fiolákat, amit ők meg is tettek. A vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) eltiltását akkor azért kerülte el, mert állítólag az ellenőrök nem tudták magukat megfelelően igazolni.

A FINA felmentő ítélete után Szun még szerepelhetett a kvangdzsui világbajnokságon 2019 júliusában, amelynek a történtek miatt az egyik legmegosztóbb személyisége volt. Az uszodában a közönség nem kínai része folyamatosan kifütyülte, riválisai közül pedig az ausztrál Mack Horton és a brit Duncan Scott is úgy tiltakozott a szereplése ellen, hogy nem állt fel a 200 és 400 méter gyorson is győztes úszó mellé a dobogóra.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) ugyanakkor a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, amely 2020 februárjában nyolc évre eltiltotta Kína egyik legnépszerűbb sportolóját. A bírók meglátása szerint a minták megsemmisítése indokolatlan volt.

Az év decemberében azonban a svájci szövetségi bíróság új eljárásra kötelezte a CAS-t. Az indoklás szerint a Sportdöntőbíróság egyik tagja elfogult volt. Ezzel kapcsolatban az úszó ügyvédjeinek az eljárás során sikerült bizonyítaniuk, hogy a CAS-testület vezetője Kína-ellenes érzelmeket táplál, és erről már a nyilvánosság előtt is véleményt formált. Szun abban reménykedett ekkor, hogy indulhat a 2020-ról 2021 nyarára halasztott tokiói olimpián.

A CAS végül nem nyolc évre, hanem 4 év, 3 hónapra tiltotta el Szunt, akinek 2014-ben egy másik doppingügy miatt már volt három hónapos kényszerpihenője. A 11-szeres világbajnok gyorsúszó eltiltását 2020. február 28-tól számolják és 2024. május 28-án jár le. Korábban úgy nyilatkozott, hogy a párizsi olimpián szeretne ismét vízbe ugrani.

Szun a legutóbbi CAS-döntést támadta meg Svájcban, de a legfelsőbb bíróság elutasította a beadványát és a 15 ezer svájci frankos perköltséget is neki kell megfizetnie.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik