Úszás: egyre közelebb a világcsúcshoz Szabó Szebasztián

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2020.11.02. 18:29
null
Szabó Szebasztián egyre közelebb van a világcsúcshoz (Fotó: Tumbász Hédi)
A magyar úszó tovább javította 50 méter pillangón a magyar csúcsot a Duna Arénában: eredménye 11 századra van a világrekordtól.

 

Akkor rögzítsük: férfi 50 méter pillangón rövid pályán 21.75 a világcsúcs – az eredmény Nicolas Santos nevéhez köthető, a brazil a 2018-as világkupa-sorozatban úszta ezt az időt. A magyar rekord pedig 21.86. Hétfő óta. Egy hete 21.96, két héttel ezelőtt meg 22.00 volt az országos csúcs.

Javuló tendencia
Kapás Boglárka (New York Breakers) is kitett magáért hétfőn a Duna Arénában, hiszen 2:06.15-ös idővel nyerte a 200 pillangót a 7. fordulóban – harmadik alkalommal úszta le a távot az ISL-sorozatban, és folyamatosan javította az időeredményét.

„Már a második úszása is jobb volt, mint az első, de ez a harmadik igazi »Bogis« úszás volt – mondta el Virth Balázs edző. – A második kétszáz métert kicsit feszesebb, kicsit keményebb mozgással, több tempóval teljesítette, ezúttal viszont sokkal látványosabban, szebben úszott, nyújtotta a tempóit. Ráadásul egyre közelebb kerül a 2:05.80-as egyéni csúcsához, és ez mindenképpen biztató. Kedden pihen Bogi, szerdán egyfajta regenerációs úszás szerepel a programban, mert csütörtökön és pénteken jön a következő forduló, ott meg a nagyon jó japán és amerikai vetélytársakkal ugrik medencébe. Az megint egy másféle úszás lesz: az erős kezdés után erős hajrára is szükség lesz.”

Ebben a számban egyébként Jakabos Zsuzsanna a harmadik helyen végzett (2:06.50), míg Verrasztó Evelyn hetedikként érkezett célba (2:10.97) – utóbbi pontot „nem vihetett haza”, merthogy Kapás a hetediktől és a nyolcadiktól is „rabolt”.

A Nemzetközi Úszóliga (ISL) idei sorozatának kezdete előtt pedig 22.13. S hogy mindez mit jelent? Azt, hogy Szabó Szebasztián elképesztő formában van, s nem túlzás kijelenteni, minden bizonnyal a világcsúcsot célozta meg. S bár csapata, a Aqua Centurions nem villog túlságosan az ISL-sorozatban, így nincs esélye arra, hogy az elődöntőbe jusson, ám Szabóra, s így az Aqua-ra vár még egy forduló (jövő hétfőn és kedden), s egyáltalán nem lehetetlen, hogy a győriek úszója révbe ér.

„Nem foglalkoztat, ki van mögöttem, s ki előttem. Egyet tudok, mégpedig a világcsúcsot ebben a számban, csak ez jár a fejemben” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Szabó Szebasztián néhány nappal ezelőtt, s bár akkor is hittünk szavainak, teljesítménye egyértelműen igazolja, hogy a világrekordot tűzte ki célul.

Szabó egyébként ezzel a fantasztikus eredménnyel megnyerte az 50 pillangót a 7. forduló második napján, ráadásul közel járt a teljes taroláshoz: az új szabályok értelmében az az úszó, aki meggyőző fölénnyel nyer (ez minden távon más és más időt jelent), rabol. Nos, Szabó hétfőn a negyedik helytől „indított”, onnan lefelé mindenkitől elvette a pontokat, így a normális kilenc helyett 24 ponttal gazdagította csapatát. És még egy beszédes adat: Szabó 50 méteren 71 századdal verte a második helyezett amerikai rövid pályás világbajnokot, Michael Andrew-t.

És hol volt még a vége!

A férfiak csillagszóró futamát ezúttal gyorson úszták, és Szabó az első, majd a második akadályt is sikerrel vette – mindkétszer a franciák kiválósága, Florent Manaudou mögött végzett a második helyen. Aztán a harmadik úszásra már valamelyest elfáradt, de ezen nincs mit csodálkozni, hiszen az első két alkalommal nagyon is oda kellett tenni magát a továbbjutáshoz.

„Mi mindent az ötvenes pálya szemszögéből nézünk, Szebi eredményei ezen a szemüvegen keresztül kiválóak – nyilatkozta Petrov Árpád, a Győri Úszó Sportegyesület vezetőedzője. – Azt nem gondoltam volna, hogy Szebi már az első versenyen országos csúcsot úszik, de utána már én is vártam a folyamatos javulást. Szerencsére éppen jó ütemben követik a fordulók egymást, már az ő esetében, hiszen Szebi sprinter, rengeteg izom van rajta, vagyis szüksége van a regenerálódásra. Nemcsak az ötven pillangót figyeljük ám, hanem a váltókban úszott eredményeit is, s ezek alapján is csak azt mondhatjuk, jó úton járunk. Ráadásul Szebi nagyon jó alany, kifejezetten alázatos versenyző. Azzal pedig nem foglalkozunk, ha azt mondja valaki, hogy az ötven pillangó nem olimpiai szám, mert egyrészt még az lehet a jövőben, másrészt pedig gyenge ötven pillangóval nem lehet jó százat úszni.”

Az ISL-sorozat hetedik fordulóját az Energy Standard (Jakabos Zsuzsanna) nyerte a Toronto Titans, a New York Breakers (Kapás Boglárka, Késely Ajna, Telegdy Ádám) és az Aqua Centurions (Burián Katalin, Verrasztó Evelyn, Szabó Szebasztián) előtt.

Folytatás csütörtökön – dupla fordulóval.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik