Úszás: Dressel és Peaty világcsúcsa az ISL-sorozatban

Vágólapra másolva!
2020.11.22. 20:35
A legnagyobb esélyesnek tartott Cali Condors csapata nyerte meg az ISL-sorozat 2020-as idényét – a vasárnapi döntőben Caeleb Dressel 100 vegyesen, Adam Peaty 100 mellen úszott világcsúcsot.
Caeleb Dressel ismét világcsúcsot úszott (Fotó: Balogh László)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Caeleb Dressel ismét világcsúcsot úszott (Fotó: Balogh László) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

A Cali Condors számított a legnagyobb esélyesnek, és a Cali Condors kezdte az élről a Nemzetközi Úszóliga (ISL) döntőjének második napját a Duna Arénában.

De persze a riválisokat sem szabadott leírni, pláne, hogy az Energy Standard, a London Roar és az LA Current is a soraiban tudhatott kifejezetten kiváló úszókat – de mondjuk Caeleb Dressel nevű klasszisa csak a Cali Condorsnak volt.

És az amerikai szuperklasszis vasárnap sem tétlenkedett, hiszen azok után, hogy megnyerte a 100 gyorsot (45.08), alig-alig elmaradva a világcsúcstól (44.94), „kirázott” magából egy világrekordot is.

Száz vegyesen (49.28).

Egy hete is világcsúcsot úszott ebben számban, akkor 49.88 állt az eredményjelzőn. És akkor az orosz Vlagyimir Morozov csúcsát (50.26) adta át a múltnak.

Ha belegondolunk, hogy Dressel majdnem egy másodpercet „dobott le” Morozov idejéből, újfent sorolhatjuk a jelzőket az amerikai kapcsán. Úgymint: fantasztikus, hihetetlen, fenomenális.

Persze, akkor vagyunk igazságosak, ha szót ejtünk a többiekről is, merthogy Chad le Clos és Kliment Kolesznyikov 200 pillangón és 100 háton pontokhoz segítette az Energy Standardot, Beryl Gastaldello meg ezúttal is behúzta a 100 gyorsot, és ennek az LA Current örült, na meg az sem volt mellékes, hogy Adam Peaty (London Roar) újabb világcsúcsot úszott száz mellen: az egy hete felállított 55.49-et vasárnap este 55.41-re módosította.

De a Cali Condors elsőségét ezek a győzelmek és a világrekord sem veszélyeztette.

Pláne, hogy a női csillagszóró futamot ezúttal is Lilly King nyerte, ráadásul a döntőbe a Cali másik úszója, Molly Hannis jutott.

Eldőlt – még úgy is, hogy a férfiak csillagszóró futamában Adam Peaty győzött.

A 2020-as ISL-idény győztese a Cali Condors lett (561.5 pont), második az Energy Standard (464.5), harmadik a London Roar (391), negyedik az LA Current (298) lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik