Úszás: „Az eredményt az úszók hozzák” – a kormány nem akarja befolyásolni a vitát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.24. 18:14
A 71. Kormányinfón Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szót ejtett az úszószövetségi botrányról.

Lázár János kifejtette: mindenki érdeke, hogy az ügy rendeződjön, hiszen a kialakult vita veszélyezteti a 2017-es vizes világbajnokságot és a fejlesztéseket. A kormány nem akarja befolyásolni az ügyet.

A magyar úszósport fantasztikus eredményeket ért el, de mindenkinek tisztában kell lennie azzal, „az eredményt az úszók hozzák”. Ez mindent eldöntő tény – tette hozzá Lázár újságírói kérdésre válaszolva.

AMI EDDIG TÖRTÉNT AZ ÜGYBEN

• Úszás: „Az eredményt az úszók hozzák” – a kormány nem akarja befolyásolni a vitát

• Csurka szerint Tusuppal a pénz miatt nem tudnak megegyezni

• A sportállamtitkárság mihamarabbi megoldást sürget

• Szabó Joe szerint Gyárfásnak távoznia kellene

• A MÚSZ „egy éve nem ért szót Tusuppal" – állásfoglalás

· Czene Attila elmondta, ki lenne megfelelő elnöknek

· Biczó is csatlakozott Hosszúék nyilatkozatához

· Nem hatalmaztam fel az úszótársamat, hogy velem kapcsolatban bárkinek bejelentést tegyen – Cseh

· Sajnálom, hogy a két félnek még nem sikerült dűlőre jutnia – Biczó

· Nincs szükségünk ilyen elnökre – Hosszú Katinkáék nyilatkozata

· Salamon Ferenc a harc befejezésére szólít fel

· Hargitay visszautasítja Czene Attila vádjait

· Nem értem, mi a baj, még sohasem volt ilyen jó dolgunk – Turi György

· Czene is állást foglalt, Cseh a vizsgálóbizottságában

· Bernek Péter képviselői konkrétumokkal jelentkeztek

· Mindenkinek mindene megvan, amit akar – Hargitay

· Kozma Dominik is csatlakozott Hosszú Katinkáék ügyéhez

· Gyárfásék konkrétumokat várnak a versenyzőktől

· Csatlakozunk Katka és Dani kijelentéseihez – Verrasztóék

· „A szövetség nem tekint egyenrangú partnerként a versenyzőkre" – Bernek Péter menedzsmentjének reagálása

· Nem szorulok közvetítőre – Gyurta Dániel

· Gyurta nem osztja Hosszú álláspontját – Hargitay

· Kapás Boglárka egyetért Gyurta Dániellel

· Gyárfás Tamás nem mond le! – a vágatlan felvétel

· Nincs rend – Gyurta Dániel kiáll Hosszú mellett

· Gyárfás nem mond le, ezt kínálja Hosszúnak

• „Tusup mondta, nincs szükségük ránk, túlnőttek rajtunk" – Hargitay András, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitányának reagálása

· A szövetség reagált Hosszú Katinka nyílt levelére

• Hosszú Katinka lemondásra szólítja fel Gyárfás Tamást – az eredeti közlemény

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik