Úszás: 50 ezer euróért eladták Hosszú Katinka edzésterveit – sajtóhír

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.02.27. 13:25
null
Hosszú Katinkát sokan másolnák – nem csoda, hogy értékesek az edzéstervei (Fotó: Tumbász Hédi)
A Blikk értesülései szerint egy honi úszóedző Németországban pénzért árulta – és adta el – a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka részletesen kidolgozott edzéstervét.

A háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizennégyszeres Európa-bajnok úszó, Hosszú Katinka saját maga készíti a felkészülési programját, vagyis abszolút a sportolónő szellemi termékéről van szó.

A Blikk információi szerint a meg nem nevezett, ám idehaza és külföldön egyaránt ismertnek számító magyar tréner 50 ezer euróért (18 millió forintért) értékesítette a birtokába jutott edzéstervet Németországban. Azt nem tudni, hogy jutott a tervekhez. Az úszónő – akinek a menedzsmentjét a lap kereste az üggyel kapcsolatban, de nem kívánt reagálni – korábban arról beszélt, a terv kidolgozásában évtizedes munkája van.

Az edzéstervek piaci értke kapcsán az Európa-bajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes korábbi úszó, Verrasztó Zoltán elmondta, már ifjúsági úszók esetében is előfordul, hogy az edzésterveiket készítő szakemberek négy-ötezer euróért, vagyis 1.4–1.8 millió forintért vállalják el a munkát.

Hosszú Katinka szellemi tulajdon megsértéséért kártérítési pert is indíthatna az ügyben Dr. Györei Péter ügyvéd szerint.

A teljes cikket itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik