Tokió 2020: Olasz Anna kiváló formában várja az olimpiai kvótaszerzőt

Vágólapra másolva!
2021.02.16. 11:46
null
Olasz Anna remek formában van (Fotó: Penovác Károly – archív)
Az egy évvel ezelőtti állapothoz képest még jobb formában várja Olasz Anna a nyílt vízi úszók olimpiai kvalifikációs viadalát, amelyet májusban rendeznek a Japánban.

A világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmes úszó kedden az M4 Sport Sporthíradóban elmondta, nemrég tértek haza Bulgáriából, ahol öt héten keresztül magaslati edzőtáborban vettek részt.

Megjegyezte, ez a hely évek óta állandó része a felkészülésnek, a komoly mentális és fizikai kihívást jelentő edzőtábor ugyanakkor ezúttal különösen jól sikerült, mivel örültek neki, hogy a negatív koronavírusteszt után szabadon tréningezhettek.

A 27 éves versenyző jelenleg a márciusban, Dohában sorra kerülő világkupaversenyre készül, amely a májusi megmérettetés előtt gyakorlatilag az egyetlen olyan viadal lesz, ahol a világ élmezőnye összemérheti erejét. Hozzátette, a Fukuokában sorra kerülő versenyt megelőzően ott lesz a budapesti Európa-bajnokság is, de az annyira közel van az olimpiához, hogy csak finomhangolásra van lehetőség.

Olasz Anna elmondta, a tokiói olimpia elhalasztása nem befolyásolta negatívan a felkészülését, sőt, így egy évvel tovább tudott készülni és jobb formában van, mint tavaly.

Mivel a 2019-es kvangdzsui világbajnokságon a nőknél nem került magyar a legjobb tíz közé, így a május 30-án, Fukuokában sorra kerülő olimpiai kvalifikációs viadalon ketten indulhatnak majd és közülük egy szerezhet kvótát. Ehhez a legjobb kilencben kell végezni, vagy utána a legjobb európainak kell lenni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik