Tokió 2020: Nem örülök, de alkalmazkodni kell – Kapás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.24. 18:17
null
Kapás Boglárkát nem lepte meg a döntés (Fotó: Tumbász Hédi)
Természetesen a magyar úszókhoz is eljutott a keddi hír, miszerint elhalasztják a 2020-as tokiói olimpiát. Kapás Boglárka, Jakabos Zsuzsanna, Rasovszky Kristóf és Wladár Sándor is elárulta, mit gondol a kialakult helyzetről.

 

„Számítottunk erre a döntésre, vagyis a hír semmiképpen sem lepett meg – mondta az olimpiai bronzérmes, világ- és hatszoros Európa-bajnok Kapás Boglárkaa Nemzeti Sportnak. – Sőt, azok után, hogy nagy nemzetek jelentették be a visszalépésüket az idei olimpiától, biztosra is lehetett venni, hogy így határoz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Természetesen bizonyos szempontból egyáltalán nem örülök a döntésnek, ám jelen helyzetben ehhez kell alkalmazkodni. Már beszéltem az edzőmmel, Virth Balázzsal is, aki a döntésnek megfelelően átdolgozza a felkészülési tervet is – nekem lehet, hogy még jól is jön a halasztás, hiszen pluszhónapokat, akár egy évet is kapok arra, hogy tovább javuljak kétszáz pillangón. Csütörtökön újabb koronavírusteszt következik, két negatív teszttel pedig hétfőtől folytatódhat a felkészülés. Őszintén szólva kicsit összezavarodtam most, pláne hogy elhalasztották az olimpiát, hiszen a legnagyobb óvatosság mellett is van, lehet buktató ebben a felkészülési rendszerben. Lehet, hogy jelen helyzetben nem az edzések a legfontosabbak…”

„Annyi baj legyen! Ez a véleményem az olimpia elhalasztásáról – írta az Európa-bajnok Jakabos Zsuzsannaa Facebook-oldalán. – Igazán önző és értelmetlen lenne ezen keseregni, ugyanannyi embernek jó ez, mint amennyinek rossz. Te döntöd el, hogy melyik táborba tartozol.”

„Úgy gondolom, jó döntés született. Sokakat nehéz helyzetbe hozott volna, ha az eredeti időpontban rendezték volna meg az olimpiát. Ráadásul sokkal nagyobb teljesítmény olyankor jó eredményt elérni, ha mindenki elindul egy versenyen, ha arra minden sportoló százszázalékosan fel tudott készülni, és nem hátráltatta semmi. Bízom benne, hogy hamar túl leszünk a járványon, és utána folytathatjuk az edzéseket, bár jelenleg fogalmam sincs, mi lesz később, mi fog történni. Most egy olyan helyzet állt elő, hogy teljességgel átalakulhat a későbbi versenynaptár is: bár van egy augusztusi időpont, azt sem tudjuk, mikor kerül megrendezésre Budapesten a vizes Európa-bajnokság– így Rasovszky Kristóf, világ- és Európa-bajnok nyílt vízi úszó.

„A lebegtetés senkinek senki sem volt jó, vagyis én már nagyon vártam ezt a bejelentést – kezdte mondandóját Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke, olimpiai bajnok úszó. – Érezhető volt a sportolókban a bizonytalanság, a frusztráltság, sokakban felvetődött, vajon így, ebben a formában képesek lesznek-e a csúcsformára Tokióban, vajon szenvednek-e bármiféle hátrányt a vetélytársakkal szemben. Igazságtalan lett volna eltérő feltételek mellett nekimenni a versenyek versenyének. A döntés után remélhetőleg mindenki megnyugszik, egy év pedig belátható idő, szerintem a legtöbben vállalják a plusz egy esztendőt. A szövetség az elmúlt időszakban óriási erőfeszítéseket tett azért, hogy megoldásokat találjon erre a sohasem látott és tapasztalt helyzetre. Ha kimaradnak hetek a felkészülésből, az hónapokra visszavethet egy versenyzőt, vagyis edzeni kell tovább, így hétfőtől a felnőtt- és ifjúsági válogatottjaink, valamint a paraúszók megkezdhetik a felkészülést a kijelölt uszodákban.”

Az összes reakciót IDE KATTINTVA olvashatják!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik