Rp. úszó Eb: a hat aranyat szerző Hosszú a 2. a pontversenyben

Vágólapra másolva!
2017.12.18. 17:48
null
Hosszú Katinka hat arannyal zárt Koppenhágában – a pontversenyben viszont megelőzték (Fotó: AFP)
Az Európai Úszószövetség (LEN) közzétette a koppenhágai rövid pályás úszó Európa-bajnokság pontversenyének végeredményét, amelyen a hat aranyérmet szerző Hosszú Katinka a második helyen végzett.

 

A LEN beszámolója szerint két új világrekord született, három új európai csúcs, valamint egy beállítás, tíz új junior világrekord, egy junior európai csúcs és 11 Eb-rekord.

A szövetség ezúttal is 220 ezer eurót osztott szét mindkét nem legjobban záró 12 versenyzője között, a férfiak mezőnyében a négy aranyéremmel és egy ezüsttel (bár a 4x50-es mix gyorsváltóban is úszott a selejtezőben, ebben a számban pedig újabb ezüstöt szereztek az oroszok) záró, mindössze 17 éves Kliment Kolesznyikov végzett a pontverseny élén, a nőknél pedig az öt aranyat és egy ezüstöt szerző, a női és a mix gyorsváltóval is világcsúcsot jegyző Ranomi Kromowidjojo – mind a ketten 20 ezer euróval, mintegy 6.3 millió forinttal gazdagodtak.

Hosszú Katinka hat aranyérem ellenére a második lett – ezért 18 ezer euró, mintegy 5.64 millió forint járt –, összességében pedig immár az övé az örökranglista első két helye is, hiszen 2015-ben hat arany mellé még egy ezüstöt is szerzett. Összességében már 16 aranynál, négy ezüstnél és egy bronznál jár Hosszú, ezzel felzárkózott a szlovák Martina Moravcovához az örökranglistán (19–6–3).

A férfiaknál Cseh László vezeti a ranglistát (19–3–3), de a 32 éves versenyző 15 éves pályafutása során a második alkalommal érem nélkül maradt egy nemzetközi viadalon. A férfiak mezőnyében a legjobb magyar a 13. helyen záró Bernek Péter lett.

A PONTVERSENY ÉLMEZŐNYE ÉS A PÉNZDÍJAZÁS
FÉRFIAK
1. Klimen Kolesznyikov (Oroszország) 995 20000
2. Vlagyimir Morozov (Oroszország) 992 18000
3. Kirill Prigoda (Oroszország) 983 15000
4. Adam Peaty (Nagy-Britannia) 982 12000
5. Mihajlo Romancsuk (Oroszország) 977 10000
NŐK
1. Ranomi Kromowidjojo (Hollandia) 997 20000
2. HOSSZÚ KATINKA (MAGYARORSZÁG) 995 18000
3. Sarah Sjöström (Svédország) 992 15000
4. Pernille Blume (Dánia) 968 12000
5. Charlotte Bonnet (FRA) 962 10000
6. KAPÁS BOGLÁRKA (MAGYARORSZÁG) 954 8000
A versenyzők mögött a pontszámukat és a díjazásukat (euróban) tüntettük fel

 

A LEGTÖBB TELJESÍTMÉNY EGY EB-N
1. HOSSZÚ KATINKA (MAGYARORSZÁG) 6 1 0 2015
2. HOSSZÚ KATINKA (MAGYARORSZÁG) 6 0 0 2017
3. Sandra Völker (Németország) 5 2 0 1996
4. Ranomi Kromowidjojo (Hollandia) 5 1 0 2017
Jeremy Stravius (Franciaország) 5 1 0 2012
6. Inge Dekker (Hollandia) 5 0 0 2009
Hinkelien Schreuder (Hollandia) 5 0 0 2009
8. Frederick Busquet (Franciaország) 4 1 1 2012
9. Kliment Kolesznyikov (Oroszország) 4 1 0 2017
Lars Frölander (Svédország) 4 1 0 1999
Thomas Rupprath (Németország) 4 1 0 2004

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik