Párizs 2024: Rasovszky kvótáért úszik majd a vb-n 10 kilométeren

Vágólapra másolva!
2023.05.30. 14:06
null
Rasovszky Kristóf (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A nyári világbajnokságon az első három között szeretne végezni a nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenyében Rasovszky Kristóf, hogy ezzel kvótát szerezzen a párizsi olimpiára.

 

A Tokióban 2021-ben ötkarikás ezüstérmes, 2019-ben Kvangdzsuban 5 kilométeren világbajnok úszó az M1 aktuális csatornának kedden azt is elmondta, hogy a rövidebb távon is szeretne jól úszni Fukuokában, a tavaly ezüstérmes váltót pedig ismét éremesélyesnek tartja és bízik benne, hogy a világbajnoki címért is versenyben lehet. A 26 éves Rasovszky Kristóf a nyílt vízi számok után a tervek szerint medencében is rajhoz áll majd a vb-n 400, 800 és 1500 méteren.

„Meglátjuk, mi lesz. Ez újdonság, a korábbi években az év fő versenyén csak nyílt vízen indultam. Most megpróbáljuk összehangolni úgy, hogy a nyílt víz után a medencében is meglegyen a kellő gyorsaság. Ha tényleg jó a forma a medencében is, és jól össze tudok rakni egy-két versenyt, akkor talán egy-két döntő is elcsíphető, de azért az sokkal nehezebb lesz” – vélekedett.

A fukuokai nyílt vízi körülményeket illetően elmondta, hogy a nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint 29-30 fokos víz várható, nagyjából olyan meleg lesz, mint a tokiói olimpián volt, azaz nem teljesen ismeretlen, ami a versenyzőkre vár majd.

„Ettől függetlenül nagyon más lesz, mint ami az évben eddig volt” – hangsúlyozta, utalva arra, hogy a világkupa első állomásán, a hónap elején Egyiptomban 24 fokos vízben úsztak, ami ideálisnak tekinthető, két héttel később Szardínián és a múlt hétvégén Portugáliában pedig 17-18 fokos volt a víz.

Rasovszky szerint ebből a szempontból nem lehetett a világbajnokságra készülni a világkupákon, de a vb előtt július 5-én Thaiföldre utaznak, ahol az akklimatizáció során már a világbajnokságéhoz hasonló körülmények várják majd őket. Az év fő versenyén nyílt vízen július 16-án lesz a 10 kilométeres verseny, 18-án rendezik az 5 kilométert, 20-án pedig a váltót.

Az idénykezdetét elégedetten összegezte Rasovszky. Emlékeztetett rá, hogy egyéniben két negyedik helye és közben egy győzelme volt eddig, ezzel összesítésben az élen áll, és vezeti az újdonságnak számító sprintösszesítést is, emellett kiemelte, hogy nagyon örül a Setubalban szerezett váltóaranynak. Egyéniben négy év elteltével győzött újra vk-versenyen, másfél hete, Szardínián.

„Jó érzés volt újra nyerni. Soknak hangzik ez a négy év, de nem tűnt ennyire hosszúnak” – mondta, hozzátéve, hogy 2019-ig, amikor ezt megelőzően sikerült vk-futamot nyernie, évente nyolc-tíz vk-t rendeztek, az elmúlt két évben négy-négy volt, most pedig öt lesz, a Covid-évben, 2020-ban pedig csak egyre került sor.

„Azért a kevesebből nyilván kisebb esély is van nyerni. De nem voltam a korábbi évekkel sem csalódott” – árulta el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik