Őrségváltás – Kovács Erika jegyzete

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2022.08.17. 23:38

Sokan mondják, hogy a férfi száz gyors a királyszám, erről Sós Csaba kapitánynak merőben más a véleménye.

„Ugyan már, a pillangó, leginkább a kétszáz pillangó az – nézzék meg, a legnagyobbak mind vállalták ezt a számot. Darnyi Tamásnak a kétszáz pillangó kivételével csak aranyai vannak a világversenyekről, ám 1991-ben Perthben odaállt erre a számra, mert azt mondta, neki kell a vb-bronz is. Úgy tartják a mi sportágunkban, hogy nem úszó, aki nem úszik pillangót.”

És valóban, Mark Spitztől Michael Phelpsig bezárólag több olyan klasszist találunk, aki vállalta ezt a brutális számot – Egerszegi Krisztina is közéjük tartozik. Ebben az úszásnemben, különösen a kétszázas távon mi, magyarok is temérdek (arany)érmest felvonultathatunk, jóstehetség pedig nem kell hozzá, hogy még jó néhány évig hátradőlhetünk.

Merthogy a kapitányi megjegyzés nyomán kijelenthetjük: vannak úszóink!

Nem egy, nem kettő. Több.

S ha már a királyszámról értekeztünk, azért ne feledjük a vegyest sem, amelyen évtizedes tradíciókkal rendelkezünk: nemigen rendeztek olyan világversenyt az elmúlt negyven évben, amelyen nem állt dobogón (gyakorta a felső fokán) magyar úszó.

Rómában folytatták sportolóink a szép hagyományt, négy éremmel zárták a vegyes számokat, köztük két arannyal – a győztesek (Mihályvári-Farkas Viktória és Kós Hubert) pedig épphogy elkezdték felnőttpályafutásukat.

Ismerkedünk az új nevekkel, ahogy az olimpiákat követő esztendőkben megszokott, zajlik az őrségváltás.

Mindenhol, így nálunk is – a római úszócsapatunkban sokan voltak olyanok, akiknek a nevével eddig még nemigen találkozhattunk.

Mármint mi, szurkolók.

Merthogy az uszodák világában már régóta tudja mindenki, hogy igenis ütőképes generáció bontogatja szárnyait Magyarországon.

Tartjuk a lépést a világ úszósportjával, ám kell még egy kis idő, hogy miként az elmúlt években a sportág szerelmesei álmukból felébresztve is sorolták Hosszú Katinka, Cseh László, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Dávid és Evelyn nevét, úgy rögzítsünk a fejünkben egy újabb listát.

Segíteni fognak nekünk az újak, mert a (közel)jövőben gyakorta hallunk majd róluk.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik