Nyílt vízi úszás: Rasovszky Kristóf ismét a dobogó tetején

CSURKA GERGELYCSURKA GERGELY
Vágólapra másolva!
2019.07.22. 05:41
null
Rasovszky Kristóf a kanadai világkupán is első lett (Fotó Derencsényi István)
Balatonfüred után a Lac St-Jean-ban rendezett Világkupa-viadalon is elsőként ért a célba Rasovszky Kristóf, aki így megerősítette vezető helyét az összetettben. A nők között Olasz Anna ezüstérmet szerzett – nem akármilyen teljesítmény, hiszen a magyarok a versenynap hajnalán érkeztek a helyszínre.

 

Miután Rasovszky Kristóf egyértelmű célja, hogy az idén megnyerje a Világkupa összetett versenyét, ezért bevállalta, hogy egy nap repüléssel eljutnak Koreából Kanadába, hogy folytassa a pontgyűjtést. A két kanadai viadal – Lac St-Jean, majd két hét múlva Lac Megantic – speciális állomásai sorozatnak: mivel a több évtizedes helyi hagyományok jegyében tartott nagyszabású vizes fesztiválok részét képezik, ezért a dátumaik mozdíthatatlanok, a helyiek csak ebben a formában vállalják a rendezést, így ezek az állomások kétévente szinte egybeesnek a FINA vb-vel.

Mindenesetre a Kvangdzsuban szerepelt mezőnyből kevesen vállalták ezt a küldetést: Kristóf Olasz Annával egyetemben vasárnap hajnal háromra értek a szállásukra, hogy aztán némi alvás után fél kettőkor már a pontonon állva várják a rajtot. Mindezt azok után, hogy gyakorlatilag egy héten át úsztak a világbajnokság különböző számaiban (Kristóf az utolsó napi feladás miatt körülbelül 25.5 kilométert, Anna 41.25 kilométert teljesített Joszuban).

Ehhez képest az újabb 10km parádésan sikerült: Rasovszky Balatonfüred után újfent aranyérmet szerzett, remek úszással, több mint 12 másodperces előnnyel verve a franciák újoncát, Fares Titounit. Ugyanakkor a keményebb riválisként elkönyvelt olasz és holland vetélytársak – akik szintén ott voltak a vb-n – meglepetésre nem tudták jobban megközelíteni az élbolyt.

Mindenesetre Rasovszky az újabb 800 ponttal meglehetős előnyre tett szert – az egyetlen a mezőnyben, aki négy rajtból négyszer állt dobogón, így a legjobb úton halad az 50 ezer dolláros fődíj elnyerése felé.

„Jól ment az úszás, szerencsére sem Anna, sem én nem éreztük fáradtnak magunkat a nagy utazást követően – mondta az újdonsült világbajnok a verseny után. – Viszonylag lassú első öt kilométer után elkezdtünk egyre gyorsabban úszni, aztán következett az utolsó kör és a hosszú hajrá, amelynek során sikerült viszonylag simán eljönnöm a többiektől, és nagyjából húsz méterrel nyerni.”

A nőknél Olasz Anna az olaszok élversenyzőjével, Rachele Brunival ment szinte végig: a 10 km bronzérmesével teljesen leszakították a többieket, és maguk között döntötték el az aranyérem sorsát – Bruni végül körülbelül négy másodperccel előbb ért a panelhez.

„Jó ez a hajnali érkezés a verseny napján, mert már le is ússzuk az egészet, mielőtt az átállási tünetek jelentkeznének” – mondta Anna.

Folytatás két hét múlva, a mieink azonban addig hazatérnek, miután majdnem egy hónapja vannak távol a családjuktól. „És így legalább tudom gyűjtögetni a kilométerpontokat” – tette hozzá nevetve Rasovszky Kristóf.

VILÁGKUPA, 5. ÁLLOMÁS (LAC ST-JEAN)
FÉRFIAK
1. Rasovszky Kristóf 1:53:28.80
2. Fares Zitouni (francia) 1:53:41.30
3. Dario Verani (olasz) 1:53:44.59

NŐK
1. Rachele Bruni (olasz) 2:03:56.4
2. Olasz Anna 2:04:00.3
3. Caroline Jouisse (francia) 2:04:03.2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik