Négy pillér – Wladár Sándor az Úszó Nemzet Programról

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2021.01.08. 06:39
null
Sándor Wladár (Photo: Imre Földi)
Felelősség és lehetőség: a szövetség Úszó Nemzet Programjának tesztüzeme már februárban elindulhat.

– Wladár Sándor az úszószövetség elnökeként beadta a valaha látott legjobban kidolgozott programot, amely négyzetméterre meghatározza a vízfelületet, a szükséges oktatók, öltözők vagy éppen a gyerekeket szállító buszok számát az egész országra lebontva – hatalmas elismerést kapott a miniszterelnök úrtól.

Váratlanul ért, hogy Orbán Viktor név szerint említett a Nemzeti Sportban megjelent év végi értékelőjében – válaszolta Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke, a moszkvai olimpia bajnoka. – Természetesen elismerésként élem meg ezt, ugyanakkor a sorokat olvasva az is nyilvánvalóvá vált, hogy az Úszó Nemzet Program hatalmas felelősség. És egyúttal persze lehetőség is. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy igaz mindaz, amit miniszterelnök úr mond: ezt a programot negyvenöt ember állította össze hat hónapos kemény munkával – a különböző szakterületek, úgymint tervezés, logisztika, oktatáspolitika, úszásoktatás legkiválóbb szakértői alkották a csapatot. Ezek a lendületes, tenni akaró, a jövőbe beruházni kívánó emberek olyan kétszázkilencven oldalas dokumentumot tettek le az asztalra, amely példa nélküli az úszósport történetében.

„BÁRMELYIK HIÁNYZIK, BILLEG A RENDSZER”

Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke: – A program elkészülte után egyeztetésre hívtuk a Magyar Olimpiai Bizottság, az Emmi sport- és oktatási szakállamtitkársága, a Magyar Diáksportszövetség, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, valamint az önkormányzatok szakembereit, továbbá a Nemzeti Sportközpontok, a Magyar Testnevelőtanárok Országos Egyesülete, a Klebersberg Központ, a fogyatékkal élők képviselőit, illetve olimpiai bajnokainkat, azaz a lehető legszélesebb körben mutattuk be programunkat, s a megjelentektől több értékes visszajelzést kaptunk. Ezeket beépítettük a programba, amelynek végső változata ezek után készült el.

– Hogyan születik meg egy ilyen ötlet? Ki és hogyan jutott arra az elhatározásra, hogy elkészüljön az Úszó Nemzet Program?
A Magyar Úszószövetség programja, a „Minden gyermek tanuljon meg úszni” 2013-tól működik, keretei között évente sok-sok ezer kisgyereket tanítanak meg úszni a tagszervezeteinkben dolgozó oktatók. Szövetségünknek feladata, mi több, küldetése, hogy az úszásoktatást fejlesszük, hiszen ha visszatekintek a múltra, azt látom, hogy az elmúlt harminc év olimpiai bajnokai a tagszervezeti oktatók kezei közül kerültek ki. Erre a programra minden évben elkülönítjük az anyagi forrást, a miniszterelnök úr pedig ismerte programunkat – kérte, tegyünk azért, hogy Magyarország még egészségesebb ország legyen. Elmondta, olyan hosszú távú programot szeretne, amely ösztönzi az egészséges életmódra törekvést. Az úszás mindennek az alapja, ez egyértelmű, rengeteg olyan pozitív vetülete, hozadéka van, amely kamatozik a későbbi életszakaszokban is. Mint ahogy azt is tudjuk: az úszás egyszersmind életmentő készség, vagyis fontos cél, hogy a gyerekek vízbiztosak legyenek. Rémisztő adat: Európában évente huszonhétezer ember fullad vízbe, az esetek túlnyomó többségében öt és tizennégy év közötti gyermekek. Végül a harmadik ok, ami az Úszó Nemzet Program megalkotására késztetett bennünket, hogy az Európai Unió komolyan felkarolta a LEN, az Európai Úszószövetség „Learn to swim” programját.

– Három okot említett, a program pedig nyilvánvalóan több lábon áll: melyek az Úszó Nemzet Program alappillérei?
– Négy ilyen van, s ha eredményesek akarunk lenni, a négy pillérnek egyidejűleg kell megvalósulnia, bármelyik hiányzik vagy hibádzik, billeg a rendszer. Elsőként az optimális infrastrukturális hátteret említeném, vagyis azokat az uszodákat és tanmedencéket, amelyek alkalmasak az oktatásra. A második fontos szempont, hogy az úszásoktatást beillesszük a tanrendszerbe, erre az úgynevezett tömbösítés ad lehetőséget. A harmadik pillérünk a megfelelő oktatói bázis kialakítása, a negyedik meg maga a logisztika, hogy a gyerekek az óvodákból és az iskolákból eljussanak az uszodákba.

36 (TAN)USZODA MÁR FELÉPÜLT

2014
óta zajlik hazánkban a tanuszodaprogram

20
perc alatt juthat majd el minden gyerek az uszodáig

1137
óvodát és iskolát szolgál ki ma a rendszer

– Képesek lefedni a programmal az ország teljes területét?
– Felméréseink szerint, a program által felállított kritériumrendszer alapján ma százhatvan, a célnak megfelelő uszoda van Magyarországon. Olyan létesítményekről beszélünk, amelyekben van tan- és mély vizes medence. Ez országos program, amely lakhelytől, kortól, nemtől, anyagi helyzettől függetlenül biztosít lehetőséget arra a gyerekeknek, hogy megtanuljanak jól úszni. A jelenlegi kapacitás ezeregyszázharminchét iskolát és óvodát tud kiszolgálni – ami harmincötezer óvodás és diák bevonását teszi lehetővé, azaz egy adott tanévben az érintett korosztályok mintegy harmincöt-negyven százalékát fedi le.

– Cél ennek a növelése?
– Igen, egyértelműen.

– Melyik „lábat” kell ehhez fejleszteni?
– Kétezertizennégy óta zajlik a tanuszodaprogram, ennek keretei között már harminchat létesítmény épült fel, tizenkettő pedig még épül, vagy már letették az alapkövét. Az elkészült programunk azért is fantasztikus, mert pontosan kijelöli, hol kell még uszodát építeni – fontos kitétele, hogy húszperces utazással minden gyereknek elérhetővé váljék egy uszoda. A kapacitást tehát ezen a téren mindenképpen növelni kell: ezek viszonylag kis költségvetéssel megvalósítható létesítmények, hatpályás huszonötös medencével, valamint egy tizenötször nyolcméteres tanmedencével.

Tanuszodák sokaságát adták és adják át országszerte – így olimpiai ezüstérmes úszóként Szabó Tünde államtitkár is (Fotó: MTI/Balázs Attila)
Tanuszodák sokaságát adták és adják át országszerte – így olimpiai ezüstérmes úszóként Szabó Tünde államtitkár is (Fotó: MTI/Balázs Attila)

– Van elég úszásoktató az országban?
– Őket is nekünk kell kiképeznünk. Jelenleg nyolcszáz-ezer profi oktatónk van, ezt a számot kétezer-ötszázra kívánjuk növelni. A Testnevelési Egyetem úszástanszéke képezi a tanárokat, akik aztán az oktatókat képzik– két év múlva elérhetjük az előirányzott számot.

– Hogyan oldják meg a program azon részét, hogy minden gyerek húsz perc alatt jusson el az uszodáig?
– Itt van azért bizonytalanság, ám ezt a részt is képesek vagyunk megoldani.

KERESIK A JÖVŐ MILÁK KRISTÓFJÁT IS

– Az, hogy minden gyerek tanuljon meg úszni, fontos alapvetés és nemes cél, de ne legyünk álszentek: az úszószövetség elnökének fontos az is, hogy az aktuális világversenyeken Magyarország minél jobban szerepeljen. Ez a program képes „kitermelni” a jövő bajnokait?
– Természetesen, hiszen minél nagyobb a merítési lehetőség, annál nagyobb az esélye annak, hogy megtaláljuk a jövő Milák Kristófját. Egyébként korábban így lelt rá a magyar úszósport Kovács Ágnesre, Czene Attilára vagy éppen Rózsa Norbertre, a mai tehetségek közül pedig például Németh Nándorra. Mégsem lehet kellőképpen hangsúlyozni, hogy ehhez szakavatott oktatók szükségesek, hiszen egyfelől meg kell szerettetni a gyerekekkel az úszást, másfelől jó szemű szakemberek kellenek ahhoz, hogy a sok apróság között meglássák az igazi tehetségeket. A Testnevelési Egyetem úszástanszéke összeállított egy elképesztően nívós és részletes, kétszáz oldalas segédanyagot, amely rögzíti, miként kell öt–nyolc éves gyerekekkel foglalkozni. Meggyőződésem, hogy programunk sikerességét az garantálhatja, ha szakemberek oktatják a gyerekeket. El kell érnünk, hogy a Magyar Úszószövetség a képzésben és az ellenőrzésben is részt vehessen, ehhez viszont a megfelelő kormányrendelet módosítására van szükség, mert jelenleg tulajdonképpen bárki lehet úszásoktató. Egyszerűen ki kell szorítanunk a rendszerből a nem hozzáértőket, mert ők súlyos károkat okoznak.

– Mikor indulhat a program?
– Ha a koronavírus-járvány nem szól közbe, február elsejével elindulunk, nyolcvankét iskola és óvoda, háromezer-kétszáz kisgyermek bevonásával – és négy helyszínen: Budapest XXII. kerületében, Móron, Tokajon és Debrecenben, valamint ezen települések vonzáskörzetében. A tesztprogram a tanév végéig tart, és a tapasztalatok levonása után indulhat az országos projekt élesben. Az időpont szintén a járvány függvénye, így vagy idén szeptembertől, vagy jövő februártól startolhat az Úszó Nemzet Program.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik