LEN: Madaras Norbert veszi át Wladár Sándor helyét a Büróban

CS. G.CS. G.
Vágólapra másolva!
2023.03.12. 13:39
null
Madaras Norbert bekerült a LEN Büróba (Fotó: Koncz Márton, archív)
A törökországi Belekben zajló hétvégi LEN-kongresszuson hivatalossá vált, hogy a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Madaras Norbert veszi át a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Wladár Sándor helyét az európai szövetség vezérkarában. A kontinentális szervezet gyakorlatilag most szentesítette azt a hazai megállapodást, hogy a World Aquatics (korábban FINA) vezetőségébe beválasztott MÚSZ-elnök mellett immár a pólósok első embere is komoly poszton erősíti a magyar sportdiplomáciát.

 

Wladár Sándor egy éve került be a LEN vezérkarába, majd nemrég a World Aquatics Büróba is beválasztották. Az új helyzetben a MÚSZ és az MVLSZ irányítói megállapodtak abban, hogy a legjobban akkor tudják képviselni a magyar érdekeket, ha Madaras Norbert átveszi az úszóelnök helyét a LEN elnökségében.

Miután Magyarország részben a sportolók csodálatos eredményeseinek, részben a sorozatban rendezett világversenyeknek köszönhetően óriási súlyt képvisel az európai úszó- és vízilabdasportban, illetve világszinten is, egyértelmű volt, hogy ezt a kérésünket támogatni fogják a LEN illetékesei – jelentette ki Wladár Sándor. – És ahogy vártuk, egyhangú szavazással erősítették meg Madaras Norbertet, akivel nagyon sokat nyer a LEN, és akinek a beválasztásával még jobban erősödhet a magyar vízilabda képviselete is.”

A MÚSZ elnöke hozzátette, hogy a World Aquatics vezetőségi tagjaként állandó meghívottként továbbra is részt vehet majd a LEN Büro ülésein, így a világon egyedülálló módon kettős képviseletet kaphatnak majd a magyar érdekek. Két olimpiai bajnok, két szövetségi vezető – valóban kiemelkedő az, amit Magyarország sportdiplomáciai fronton is fel tud mutatni.

„Ez a LEN-döntés az egész magyar vízilabda-társadalomnak szóló elismerés, és amit elnökké választásomkor is mondtam, azt tartom az új megbízatás kapcsán is: szolgálni kell a sportágat, hogy még sikeresebb és elismertebb legyen – mondta Madaras Norbert. – Ugyanakkor a szándékom egyértelmű: nem kizárólag a magyar érdekekért kívánok dolgozni, hanem magáért a vízilabdáért. Számomra nem kérdés, hogy sokkal többet kell tenni európai szinten és globálisan is azért, hogy igazán komoly súlya legyen, sokkal többen játsszák, sokkal jobban kiaknázzuk a benne rejlő lehetőségeket.”

Belekben egyébként sportdiplomáciai mérföldkőhöz érkeztek az úszók és a pólósok: a vizes sportágak történetében első ízben osztozik meg a két nagy szövetség a nemzetközi testületekben elfoglalható posztokon, ami jól jelzi a két hazai szervezet közötti harmóniát. Wladár Sándor, akit vastaps közepette búcsúztattak a tagtársak, érzelmes beszédben ajánlotta maga helyett Madaras Norbertet a pozícióra. Érdekesség, hogy ezzel a döntéssel az MVLSZ elnöke az első korábbi aktív vízilabdázó, aki a LEN Büro tagja lett

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik