ISL: minden idők legjobb eredménye a 4x100-as női gyorsváltóban

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2020.11.14. 14:25
null
A magyarok közül többek közt Kapás Boglárkának szoríthattunk szombaton (Fotó: Tumbász Hédi)
Kiélezett küzdelem az első helyért az elődöntőben: az Energy Standard várhatja az élről a vasárnapi folytatást.

 

Világcsúcs született a Duna Arénában, és mégsem, mert hiába is hitelesíti most már a Nemzetközi Úszóliga (ISL) sorozatában született rekordokat a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA), szombaton az Energy Standard Siobhan Haughey, Pernille Blume, Femke Heemskerk, Sarah Sjöström összetételű 4x100 méteres gyorsváltója úszott gyorsabban (3:25.82), mint az aktuális világcsúcs (3:26.53, Hollandia, 2014), a kvartettben egy hongkongi, egy dán, egy holland és egy svéd hölgy úszott, így meg azért nehéz ratifikálni egy rekordot…

Kiemelkedő egyéni úszás esetén ez természetesen megtörténne, mint ahogyan a tavalyi ISL-sorozatban ilyenre akadt is példa, a koronavírus-járvány miatt idén azért a versenyzők többsége messze van a csúcsformától.

A jó formától viszont nem: több olyan úszó van itt Budapesten, akinek a teljesítményét látva nem is gondol az ember a mögöttünk hagyott nehéz hónapokra.

A svéd Sjöström és a dél-afrikai Chad le Clos (mindketten Energy Standard) sorban „dobálja” a győzelmeket és a jó időeredményeket a Duna Arénában, és az orosz Kirill Prigoda (London Roar) sem lehet elégedetlen – szombaton már csak azért is megveregethette a vállát, mert 200 mellen legyőzte az eddig veretlen, és többször a világcsúcshoz is közel járó német Marco Knochot (New York Breakers).

Az ISL-sorozat első elődöntője egyébként – ahogyan az várható volt – az Energy Standard és a London Roar csatáját hozta, egy-egy győzelmet „elhozott” a Tokyo Frog Kings is (például a japán Irie Rioszuke révén 200 méter háton), az meg hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a New York Breakers nemigen tud labdába rúgni.

Jakabos Zsuzsanna (Energy Standard), valamint Kapás Boglárka, Késely Ajna Telegdy Ádám (mindhárman New York Breakers) révén magyarokért is szoríthattunk szombaton: Jakabos 200 háton a hatodik (2:06.44), Telegdy ugyanezen a távon a hetedik (1:52.24) lett. Négyszáz gyorson Kapás a harmadik (4:02.30), Késely a negyedik (4:03.50), Jakabos a hatodik (4:04.69) helyen végzett.

A 4x100 méteres vegyes váltót a nőknél az Energy Standard, a férfiaknál a London Roar nyerte, ennek pedig azért van jelentősége, mert az új szabályok értelmében a vegyes váltó legjobbja választhatja meg a másnapi csillagszóró futam úszásnemét, ott pedig szakajtónyi pont zsebelhető.

Az első nap után 20 pontos előnnyel vezet az Energy, második a London, harmadik a Tokyo Frog Kings, míg negyedik a New York Breakers – folytatás vasárnap délben.

Az első elődöntő legjobb két csapata jut a november 21–22-ei döntőbe, a második elődöntő küzdelmei vasárnap 18 órakor kezdődnek a Cali Condors, az LA Current, az Iron (Hosszú Katinka, Lobanovszkij Maxim, Verrasztó Dávid) és a Toronto Titans részvételével.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik