ISL: a London Roar lett az ötödik forduló nyertese

MTI, I. SZ.MTI, I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.10.31. 15:54
null
Az ISL szombati fordulójában nem úsztak magyarok (Fotó: Tumbász Hédi)
A Duna Arénában zajló Nemzetközi Úszóliga (ISL) ötödik összecsapását a London Roar nyerte a Current, a Tokyo Frog Kings és a DC Tridents csapata előtt.

Ebben a fordulóban nem érintettek a magyar úszók.

A versenynap egyik remek teljesítménye az izraeli Andi Murezhez kapcsolódik, aki már a harmadik országos csúcsát érte el az ISL mostani idényben, szombaton női 200 méter gyorson egy másodpercet javított a korábbi rekordon.

Az ISL-sorozatban egy fordulóban egyszerre négy együttes küzd egymással. A lebonyolítás szerint minden alakulatban 12-12 férfi és női úszó vehet részt egy viadalon, de két-két további versenyző is bevethető váltókban. Egy számban klubonként két úszó küzd meg, s a helyezések alapján pontokat kapnak a csapatok, így alakul ki a végső sorrend.

Az egyéni számokban 9, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1 pontot lehet szerezni alapvetően – ugyanakkor ha valaki bizonyos előnnyel nyer, akkor pontokat rabolhat a többiektől –, míg a váltók dupla szorzóval járnak. Az úgynevezett csillagszóró futamban pedig – amelyben az 50 méter gyorsot egymás után háromszor kell leúszniuk a versenyzőknek, de mindegyik végén feleződik a mezőny – akár triplázni is lehet.

A sorozat második szezonja a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött, tíz csapat részvételével a Duna Arénában zajlik. A Magyarországra érkező sportolóknak az amerikai sportligákhoz (NHL, NBA) hasonlóan buborékban kell élniük. Tíz fordulót rendeznek az alapszakaszban, ezt követően kerül sor az elődöntőre és a döntőre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik