A 100 éve született Tátos Nándort olimpiai éremtől fosztotta meg a háború

Rossz időkben a fennálló hatalom szívesen „kímélte meg” az olvasókat egyes költők és írók szellemi-lelki gyümölcseinek fogyasztásától. A papírra vetett mondatok, gondolatok a szerzők otthoni fiókjait töltötték meg, persze abban a nem hamvadó reményben, hogy egyszer majd levegőhöz juthatnak. A világháborúk ilyesfajta hatalomként rövidítették meg a tehetséges sportolókat, amennyiben nem teljesedhettek ki az elmaradt olimpiákon, világ- és Európa-bajnokságokon. A betűk mesterei a fióknak írtak, a testük határait feszegetők hazai versenyek közé szorultak, a zártságot néha oldotta csak fel egy-egy országok közti párviadal.

Eljátszhatunk a gondolattal, vajon az ötszörös olimpiai győztes tornász, Keleti Ágnes hány aranyéremmel lenne gazdagabb, ha nem tör ki 1939-ben a második világháború, nem marad el az 1940-es és 1944-es nyári játékok. Akaraterejének, kitartásának köszönhetően (és miután 1948-ban sérülése miatt a helyszínen kellett visszalépnie a versenytől) ő legalább megdicsőülhetett 1952-ben és 1956-ban, nem úgy a száz éve, 1921. július 18-án született Tátos Nándor, az 1940-es évek első felének úszóklasszisa.

„Csik! Csiik! Csiiik!”   – zúgott az uszoda 1941 augusztusában az országos bajnokságon, amikor is az 1936-os berlini olimpián 100 méter gyorson bravúrgyőzelmet arató Csik Ferenc szaporázta a BEAC 4x100 méteres gyorsváltójának utolsó embereként. A két év szünet után klubja érdekében újra versenyző fenomén csaknem befogta a hatalmas előnnyel vezető UTE hajráemberét, Kőrösi Istvánt, s ha még lett volna hátra tíz méter, az egyetemisták diadalmaskodnak. De nem csak Csik felbukkanása keltett szenzációt, tudniillik egyedülálló bravúrt vitt véghez a húszesztendős Tátos: miután korábban Kolozsváron és Nagyváradon 1500 és 800 méteren megszerezte a bajnoki címet, a Sportuszodában 100, 200 és 400 méteren sem tudták megelőzni, azaz valamennyi gyorsúszószámban felült a trónra!

„A legnagyobb dicséret hangján szólhatok Tátos Nándorról, aki egészen kivételes klasszisú középtávúszó, és eb­ben nemcsak Európának, de talán az egész világnak is egyik legnagyobb tehetsége. Csak Arne Borg volt ilyen zseniális, hogy 100 métertől 1500-ig minden távon nagyszerű eredményeket ért el, de nem tudom, vajon sikerült-e megcsinálnia Tátos bravúrját, aki az összes távokon megnyerte idén a bajnokságot”   – nyilatkozott Csik a Képes Sportban az FTC titánjáról, aki 1942-ben is képes volt a különleges teljesítményre, amelynek közelében csak Eperjessy Béla járt. A MAC néhai kiválósága 1923-ban valamennyi gyorsúszótávon tartotta a rekordot, de egy naptári évben ő sem tudta uralni az összes gyorsúszószámot. Megjegyzendő, Tátos ekkor már nem tojáshéjjal a fenekén tempózott, hiszen 1940-ben a magyar–német viadalon egyszerre három országos csúcsot repesztett 1500 méteren: 19:37.4 perc alatt ért célba, miközben 800 (10:16) és 1000 méteren (12:57) is az addigi legjobb időt érte el.

A négy-öt évesen a cinkotai strandon már úszkáló Tátos 1937-ben jelentkezett az FTC-ben, a későbbi legendás, ám akkor még kevéssé ismert tréner, Sárosi Imre karolta fel, és 1938-tól szisztematikus munkára fogta. Stílusába sokáig nem „szólt bele”, több lehetőséget adva neki hónapokig csak figyelte, azt fürkészte, a különös, halmozgású srácból miként lehetne kihozni valamit. Áramvonalas úszónak tartotta, akinek erős felsőteste, széles válla, puha izomzata ellensúlyozta aránylag gyengébb alsótestét, a Csik Ferencnél megcsodált erőteljes, motorikus lábmunka hiányát. Tátos mesterével együtt kiköltözött a szigeti sportszállóba, és 1939–1940-ben már napi kétszer (reggel-este), olykor háromszor is tréningezett. Egy 1976-os Népsport-cikkből például megtudhatjuk:    „Ami a kifejezett edzéseit illeti, szenzációként tálalták a szakírók, hogy az 5x200, a 12x50 m-es és más hasonló távokat Tátos rövid pihenőkkel teljesítette. Sárosi tehát korát megelőzve már a harmincas évek végén alkalmazta az intervall, résztávos edzésmódszert, ami csak jó másfél évtizeddel később főleg az ausztrál hosszútávfutók sikerei nyomán terjedt el világszerte.”

A 400 méter Európa-csúcsát 1941. augusztus 29-én, a norrköpingi svéd–magyaron 4:46.4 percre javító tanítvány közvetlenül a háború befejezése után is uralta a hazai gyorsúszást: 1945-ben csak azért nem nyert újra öt bajnoki címet, mert nem nevezték 800 méterre, 1946-ban 400, 800 és 1500 méteren is meggyőző különbséggel állt a ranglista élén. Még mindig csak 25 éves, de megtört a pályafutása, holott a magánélete éppen kezdett kivirágozni: 1946-ban megszületett Nándi fia (majd 1948-ban Katalin lánya). Októberben váratlanul bejelentette, hogy az MTK-hoz igazol, ám a zökkenőmentes klubváltásból semmi sem lett. Hónapokig húzódó ügy terhelte az úszótársadalmat, és adott témát a sajtónak, végül 1947 áprilisában az úszószövetség igazgatótanácsa úgy voksolt, hogy nem mehet a kék-fehérekhez.

A sportág vezetői keményen kritizálták, gyakorlatilag lemondtak róla.    „Tátossal egyszerűen nem lehet bírni. A szó legszorosabb értelmében semmibe veszi edzője utasításait, sportszerűtlenül él és kihagyja az edzéseket”  – fogalmazott Rajki Béla úszókapitány. Trénere, Varga Richárd abban reménykedett, hogy kizárása a válogatottból észhez téríti versenyzőjét, akire ebben az időben – sörszeretete miatt – a „Piás” gúnynevet ragasztották az uszodában, míg régi mestere, Sárosi Imre a bajok okozójának azt látta, hogy „a múlt érában túl nagy fiú volt a Nándi. Nem volt senki hozzá hasonló és ezért mindent elnéztek neki. (...) Tátos bohém, akit csak a legszigorúbb eszközökkel lehet fegyelmezni. Az ostrom óta már hála Istennek nagyon jól állunk gyorsúszásban és ezért a MUSZ új vezetősége nincs tekintettel Tátos »nagy nevére«”.

Május végén elutazott reménybeli klubja négyhetes olaszországi túrájára, júliusban azonban váratlanul visszavételét kérte a Fraditól. Szívesen fogadták vissza (hivatalosan egy percig sem volt tagja az MTK-nak!), ám az említett körülmények között 1947-ben egyetlen értékelhető momentuma sem volt, így a szeptemberi monte-carlói Eb-ről is lemaradt. Az ősszel azért nekigyürkőzött, hogy megkapja, amit a háború kétszer is elvett tőle: az olimpia élményét. Egy 1947. novemberi versenyen jó időt (6:22.2) úszott 500 méteren, és a többi úszóval, vízilabdázóval együtt ő is letette az olimpiai esküt. Az 1500 méteren megszabott 20 perces szintidőt azonban nem tudta teljesíteni (állítólag három másodperccel maradt el tőle), és mert nem kapott engedményt, 1948-as olimpiai álmairól is lemondhatott.

Úszópályáját érdekes epizóddal zárta le, 1948 augusztusában a délnyugati régióba tartozó nagykanizsai Magyar Amerikai Olajipari Részvénytársaság (MAORT) színeit képviselte a kerületi viadalokon. Októberben véglegesítette alkalmazottai sorában a szeptemberben államosított MAORT, de nem maradt Zalában, 1949-től a BVSC-előd Bp. Lokomotív vízilabda-együttesében játszott.