Vízilabda: Hasonló előjelekkel megyünk Tokióba, mint 2000-ben Sydney-be… – Märcz

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.07.14. 13:49
21 évvel ezelőtt még játékosként készült az olimpiára, akkor aranyéremmel tért haza Sydney-ből. Märcz Tamás most már a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitányaként utazik az ötkarikás játékokra, és úgy érzi, az előjelek nagyon hasonlóak, mint 2000-ben. Az NSO Tv kamerája előtt hasonlította össze a szakember a két időszakot.

A magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Märcz Tamás úgy látja, hasonló íve volt az elmúlt négy-öt esztendőnek, mint Sydney előtt, amikor aranyéremmel tért haza a Kemény-legénység tagjaként.

„Akkor is voltak szép győzelmek, előtte közvetlenül Európa-bajnokok lettünk. Ugyanúgy nagy várakozással mentünk neki, és éreztük, hogy benne van a potenciál a csapatban. Azt gondolom, ez most is igaz, ebben a csapatban is benne van a lehetőség a végső győzelemre. De legalább öt-hat csapat így van ezzel, hogy a dobogó tetejére oda tud érni. Ahogy akkor is azon múlt, most is nagyon sok fog azon múlni, hogy az utolsó három meccsnapon ki, hogyan tudja összeszedni magát fejben, hogyan tud összeállni a csapat, lelkileg milyen erős lesz a gárda. Én abban bízom, hogy hely fogunk állni minden szempontból.”

A szakember az NSO Tv videójában beszél arról is, hogyan tudnak alkalmazkodni a körülményekhez, úgy a buborékhoz, mint a meccsidőpontokhoz, hiszen délelőtt és este is lesz találkozójuk.

34 ÉVESEN ELSŐ OLIMPIÁJÁRA KÉSZÜL, DE CSAK AZ ARANNYAL TELJESÍTENÉ ÁLMÁT

AZ OLIMPIAI KERET
Kapusok:
Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa), Vogel Soma (FTC-Telekom)
Mezőnyjátékosok:
Angyal Dániel (Szolnok), Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Manhercz Krisztián (mindhárom OSC Újbuda), Hosnyánszky Norbert (Budapesti Honvéd SE), Jansik Szilárd, Mezei Tamás, Varga Dénes, Vámos Márton, Zalánki Gergő (mind FTC), Pásztor Mátyás (BVSC-Zugló MKB-Euroleasing)
A játékosoknál az előző idénybeli klubjukat tüntettük fel.

A TOKIÓI PROGRAM
Július 25., 4.30:
Magyarország–Görögország
Július 27., 11.20: Magyarország–Japán
Július 29., 3.00: Magyarország–Dél-Afrika
Július 31., 7.00: Magyarország–Egyesült Államok
Augusztus 2., 3.00: Magyarország–Olaszország
Augusztus 4.: negyeddöntők
Augusztus 6.: elődöntők, az 5–8. helyért
Augusztus 8.: helyosztók
Az időpontok magyar idő szerint értendők.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik