Tokió 2020: ritka, de közel sem példátlan Kopaszék kettős magyar sikere

L. P. I./K. Z, K. T. I.L. P. I./K. Z, K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.08.03. 10:37
null
Kopasz Bálint és Varga Ádám közös ünneplése a célba érés után (Fotó: Mirkó István)
Amint arról beszámoltunk, Kopasz Bálint győzni tudott kajak egyesben 1000 méteren, ráadásul ugyanitt Varga Ádám lett a második. A kettős magyar siker ritka, ám koránt sem példátlan az olimpiai történelemben – ahogyan az az alábbi listából is kiderül.

 

 

Rózsa Norbert és Güttler Károly duplázott 1996-ban, 200 méteres mellúszásban, előtte Egerszegi Krisztina és Szabó Tünde (1992, női 100 hát), a hőskorban (1908, 1912, 1928, 1952, 1960) ötször is a kardvívók, sőt kétszer hármas siker is volt. Az úszó Novák Éva (1952) volt Székely Éva (női 200 mell) és Gyenge Valéria (női 400 gyors) mögött is ezüstérmes.

Sportpisztollyal Kun Szilárd Takács Károly mögött (1952), 200 háton Verrasztó Zoltán Wladár Sándor mögött (1980), öttusában pedig Nagy Imre Németh Ferenc mögött (1960) lett második. 1948-ban a férfi tornászoknál talajon Pataki Ferenc győzött és Mogyorósi-Klencs János volt az ezüstérmes.

1908. 1. Fuchs Jenő, 2. Zulawsky Béla (vívás, férfi kard egyéni)
1912. 1. Fuchs Jenő, 2. Békessy Béla, 3. Mészáros Ervin (vívás, férfi kard egyéni)
1928. 1. Terstyánszky Ödön, 2. Petschauer Attila (vívás, férfi kard egyéni)
1948. 1. Pataki Ferenc, 2. Mogyorósi-Klencs János (torna, férfi talaj)
1952. 1. Takács Ferenc, 2. Kun Szilárd (sportlövészet, gyorstüzelő pisztoly)
1952. 1. Kovács Pál, 2. Gerevich Aladár, 3. Berczelly Tibor (vívás, férfi kard egyéni)
1952. 1. Gyenge Valéria, 2. Novák Éva (úszás, női 400 gyors)
1952. 1. Székely Éva, 2. Novák Éva (úszás, női 200 mell)
1960. 1. Kárpáti Rudolf, 2. Horváth Zoltán (vívás, férfi kard egyéni)
1960. 1. Németh Ferenc, 2. Nagy Imre (öttusa, férfi egyéni)
1980. 1. Wladár Sándor, 2. Verrasztó Zoltán (úszás, férfi 200 hát)
1992. 1. Egerszegi Krisztina, 2. Szabó Tünde (úszás, női 100 hát)
1996. 1. Rózsa Norbert, 2. Güttler Károly (úszás, férfi 200 mell)
2020. 1. Kopasz Bálint, 2. Varga Ádám (kajak-kenu, férfi kajak egyes 1000)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik