Tokió 2020: pénteken útra kel a legnagyobb magyar küldöttség

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.07.16. 12:01
Pénteken (ma) útra kel a 174 sportolót számláló magyar olimpiai csapat legnagyobb küldöttsége Japánba – írja az MTI.

Ezúttal száll repülőre a férfi és női vízilabda-válogatott, valamint a női kézilabda-válogatott, a cselgáncsozók és a sportlövők csapata, továbbá az ökölvívás és a torna magyar indulója.

A koronavírus-járvány következtében bevezetett szigorú előírások miatt a küldöttség tagjai több turnusban indultak, illetve indulnak Tokióba és hasonló módon érkeznek majd haza. A szabályok szerint a sportolók legfeljebb öt nappal a versenyük előtt érkezhetnek meg a játékokra és utána legkésőbb két nappal el kell hagyniuk az olimpiai falut.

Hétfőn a magyar úszók legnépesebb küldöttsége kelt útra, csütörtököna vívók szálltak repülőre.

Tokióban 23 sportágban és 28 szakágban 167 magyar versenyző indul, plusz hét tartalék. A legnagyobb csapat – hagyományos módon – az úszóké 34 fővel. Hetedik olimpiáján vehet részt és ezzel egyedüli magyar csúcstartóvá lép elő a tőröző Mohamed Aida, aki egyben az egyik zászlóvivő. A másik az úszó Cseh László, aki ötödször lett olimpikon.

A 174 fős létszám a legmagasabb a 2004-es, athéni játékok óta, Rióhoz képest 14 fővel többen szereztek indulási jogot.

Kulcsár Krisztián elnök szerint a Magyar Olimpiai Bizottság által kalkulált 13 érem megszerzése a realitás Tokióban.

A XXXII. nyári olimpiai játékok jövő pénteken kezdődnek a japán fővárosban. Az olimpia augusztus 8-án zárul.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik