Olasz Anna öröme érthető, negyedik lett 10 kilométeren (Fotó: Tumbász Hédi)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

 

Olasz Anna élete első olimpiáján, Rio de Janeiróban öt évvel ezelőtt a 14. helyen végzett 10 kilométeren. Tokióban bíztunk a jobb szereplésben, de arra talán nem sokan számítottak, hogy a 27 éves magyar versenyző szinte az utolsó méterekig harcban lesz az éremért.

Hat kör után, 1.4 kilométerrel a vége előtt egy nyolcas boly már messze-messze a mezőny többi része előtt haladt, Olasz ennek a csoportnak a végén úszott a nyolcadik helyen, 9.6 másodperccel lemaradva az éllovas német Leonie Beck mögött. Az utolsó ellenőrzőpontnál, 9.5 km-nél az Európa-bajnoki második magyar lány már az ötödik helyen állt, hátránya 7.4 másodperc volt a Becket megelőző brazil Ana Marcela Cunhával szemben.

A célegyenesben Olasz felkapaszkodott a negyedik helyre, és drukkolhattunk azért, hogy beleszóljon az érmekért folyó csatába, de annyi ereje már nem maradt, hogy ledolgozza két-három méteres hátrányát, így végül (a harmadik helyezettől 2.3 másodperccel lemaradva) negyedikként csapott célba – tíz pozíciót javítva a riói helyezéséhez képest.

A VERSENY VÉGE

Forrás: Eurosport

TOKIÓ 2020
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS, 10 KM
NŐK

1. Ana Marcela Cunha (Brazília) 1:59:30.8 óra
2. Sharon van Rouwendaal (Hollandia) +0.9
3. Kareena Lee (Ausztrália) +1.7
4. OLASZ ANNA (MAGYARORSZÁG) +4.0
5. Leonie Beck (Németország) +4.3
6. Haley Anderson (Egyesült Államok) +6.1