Tokió 2020: nem lesz magyar strandröplabdázó az olimpián

Vágólapra másolva!
2021.05.07. 18:10
null
Hajós Artúr és Stréli Bence sem lesz ott Tokióban (Fotó: Földi Imre)
Mindkét csoportmeccsét elveszítette Törökországban, ezzel legjobb esetben is hetedik lesz, így nem juthat a harmadik szakaszba a magyar csapat a strandröplabdázók Kontinentális Kupáján. Ezzel eldőlt, hogy ebben a sportágban nem lesz magyar az idén nyárra halasztott ötkarikás játékokon – írja az MTI.

 

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a magyarok – Hajós Artúr és Stréli Bence, valamint Soós Izsák és Oláh Botond – az izmiri viadal A csoportjába kaptak besorolást, amelyben előbb a lettek, majd az olaszok párosaitól szenvedtek minden mérkőzésen 2:0-s vereséget.

Mindez azt jelenti, hogy a magyarok a hetedik helyért lépnek pályára szombaton. A továbbjutáshoz – és a tokiói olimpiai kvóta reményének életben tartásához – a legjobb öt között kellett volna végezni.

Ezzel eldőlt, hogy az idén nyárra halasztott ötkarikás játékokon nem lesz magyar strandröplabdázó, a nők ugyanis az első szakaszból sem jutottak tovább, a világranglistán pedig nem áll olyan helyen magyar páros, hogy bekerüljön a 24 résztvevő kettős közé.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik