Tokió 2020: Majoros fordulatos, izgalmas meccs végén búcsúzott

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2021.07.26. 06:04
null
Majoros öt szettben kikapott (Fotó: AFP)
Majoros Bence a férfi egyes második fordulójában izgalmas, fordulatos mérkőzésen kikapott a dán Jonathan Grothtól – a 4:1-es végeredmény ugyan sima meccset sejtet, valójában ennél jóval szorosabb volt a találkozó.

Az egyéni asztalitenisz-versenyek harmadik napján a mieink közül már csak Majoros Bence volt érdekelt, a férfi egyes második fordulójában Jonathan Groth ellen állt asztalhoz. A kiemelés, a világranglista, illetve minden egyéb objektív mutató alapján a 28 éves balkezes dán játékos számított esélyesnek, Majoros elsősorban a rá jellemező küzdőszellemben bízhatott, illetve abban, hogy az ilyen kiélezett helyzetekben korábban már nemegyszer szerzett meglepetésgyőzelmet.

Egyébként Majorosnak néhány éve már sikerült legyőznie a dánt, de amint azt Muskó Péter szövetségi kapitány megjegyezte, ennek most nincs jelentősége, úgy is az dönt, most milyen formát mutat a két asztaliteniszező. A kiemelési rangsor mindenesetre adott némi támpontot az esélyek megítéléséhez, ez alapján a 22. helyen rangsorolt Groth felé billent a mérleg nyelve az ugyanezen a listán 39. Majorossal szemben, aki az asztalnál igyekezett eltüntetni ezt a különbséget. Ennek szellemében remekül kezdett, az első szettben 10:6-nál négy játszmalabdája is volt, ám itt megállt a keze, Groth sorozatban hat pontot szerezve megnyerte az első etapot. A második annyiban a tükörképe volt az előzőnek, hogy ezúttal 10:6-nál a dánnak volt négy szettlabdája, amit Majoros kiegyenlített, de sajnos ez is kevés volt, ez a játszma is az ellenfélé lett, aki ezzel olyan magabiztossá vált, amiből Majoros a harmadik felvonásban sem tudta kizökkenteni. A negyedikben viszont magára talált, kimászott a gödörből, az ötödikben pedig 6:1-es hátrányból is visszakapaszkodott, ám mivel a fontos pillanatokban Grothot kisegítette a rutinja, annak ellenére, hogy ebben a meccsben talán több volt, végül a 4:1-re nyerő dán jutott be a legjobb 32 közé.

A mieink számára az egyéni versenyek ezzel befejeződtek, az augusztus 1-jén kezdődő csapatversenyben viszont még érdekeltek vagyunk, női válogatottunk 2-án hétfőn a házigazda Japán elleni nyolcaddöntőben lép asztalhoz.
.
TOKIÓ 2020
ASZTALITENISZ
Férfi egyes, 2. forduló

Jonathan Groth (dán)–Majoros Bence 4:1 (10, 10, 4, –3, 10)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik