Tokió 2020: Majoros Bence meglepné az esélyesebb dánt

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2021.07.25. 18:06
null
Majoros Bence (Fotó: Árvai Károly)
Asztaliteniszben az egyéni számok közül már csak férfi egyesben vagyunk érdekeltek, Majoros Bence magyar idő szerint hétfő hajnalban a 2. fordulóban, a 32 közé jutásért áll asztalhoz.

 

A márciusi dohai olimpiai selejtezőn bravúros szerepléssel kvótát szerző Majoros Bence szombaton nagyszerűen mutatkozott be Tokióban, esélyeshez méltón négy játszmában nyert az algériai Larbi Buriah ellen úgy, hogy ellenfele a teljes mérkőzésen összesen tizenhárom pontot szerzett. A következő kanyar már ennél jóval húzósabbnak ígérkezik, a 2. fordulóban ugyanis Jonathan Groth következik. A 28 éves balkezes dán 2019-ben ezüstérmes lett a minszki Európai Játékokon, már olimpiai rutinja is van, most a 22. helyen emelték ki, míg az olimpiai újonc Majorost a 39.-en, szóval inkább Groth tűnik esélyesebbnek, még akkor is, ha magyar játékosnak egyszer már sikerült legyőznie.

„Az néhány évvel ezelőtt volt, most nincs jelentősége, csak a napi forma számít. A szombati győzelem óta már csak erre a találkozóra készülünk, igyekszünk meglepni a dánt” – fogalmazott Muskó Péter szövetségi kapitány.

A nyomás mindenesetre a 24 esztendős Majoros Bencén lesz kisebb, hiszen ő most van a kiemelésének megfelelő helyen, holnap már „felfelé” játszik, miközben a dántól inkább elvárható, hogy beverekedje magát a legjobb 32 közé.

TOKIÓ 2020
ASZTALITENISZ
A hétfői program (magyar idő szerint)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ
5.00:
Majoros Bence–Jonathan Groth (dán)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik