Tokió 2020: kialudt a láng, látványos záróünnepséggel ért véget a 32. nyári olimpia

Vágólapra másolva!
2021.08.08. 12:54
Vasárnap véget ért Tokióban a 32. nyári olimpiai játékok két és fél hetes eseménysorozata, amely látványos záróünnepéllyel zárult. A Tokióba kiküldött kollégáinknak a mieink zászlóvivőjét, Kopasz Bálintot is sikerült megszólaltatniuk, aki kissé unatkozott elmondása szerint.
A záróünnepség végén kialudt az olimpiai láng Tokióban 
A KÉPEKRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍILIK (Fotó: Tumbász Hédi)
A záróünnepség végén kialudt az olimpiai láng Tokióban A KÉPEKRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍILIK (Fotó: Tumbász Hédi)

És akkor hirtelen ott találtuk magunkat az Olimpiai Stadion alagsorában a bevonulásra váró olimpikonok forgatagában.

A záróünnepség miatt ugyanis hermetikusan lezárták a forgalom elől az aréna környékét, így a női kézilabdadöntő után hiába pattantunk taxiba, az csak tisztes távolságban közelíthette meg a stadiont. Onnan gyalogolni kellett, no meg számos ellenőrző ponton átjutni. A tokiói olimpia ellen tüntetők most is megjelentek, bár így az utolsó napon sok értelmét nem láttuk a kis csoport akciójának.

Az arénához érve az alagsorba tereltek minket, itt sorakoztak a sportolók is. A zászlóvivők között bukkantunk rá Kopasz Bálintra – a K–1 1000 méter tokiói bajnoka arca felderült, amikor magyar hangokat hallott:

„De jó, hogy jöttök! Már vagy két órája itt ülünk, kezd unalmas lenni... Természetesen hatalmas megtiszteltetés, hogy én vihetem a Magyarország zászlaját a záróünnepségen. Egyelőre túl sok időnk nem jutott amúgy az ünneplésre, bár szombaton este a tokiói magyar nagykövetnél vendégeskedtünk, azt nagyon élveztem. Hétfőn reggel indulunk haza, kora este már Budapesten is leszünk.”


A zászlók után a szokásoknak megfelelően a sportolók már egyszerre, a stadion négy sarkából érkeztek a hatalmas színpaddá alakított küzdőtérre (a mieink között vízilabdázók és kajak-kenusok egyaránt feltűntek), majd kezdetét vette a hatalmas fieszta. A legtöbb sportoló együtt ropta a fellépőkkel, látszott, hogy a versenyek lezárultával minden teher lekerült róluk, és önfeledten tudtak lazítani. Mivel a sportolók a szigorú karanténintézkedések miatt nem járkálhattak szabadon Tokióban, a szervezők ezzel a résszel akarták nekik megmutatni, milyen a hangulat a japán főváros számos parkjában. Az olimpiai ötkarika apró fénypontokból rajzolódott ki.

Mint ismert, a mieink 20 érmet – 6 arany-, 7 ezüst- és 7 bronzérmet – szereztek, amivel az éremtáblázat 15. helyén végeztek.

Miközben a sportolók lassan kezdtek elszivárogni, átadták a női és a férfi maratoni érmeit, megünnepelték a NOB sportolói bizottságának új tagjait, valamint köszönetet mondtak annak az 51 672 önkéntesnek, akik nélkül az olimpia valóban nem jöhetett volna létre.

Thomas Bach ezt követően átadta az olimpiai zászlót Anne Hidalgónak, a 2024-es játékoknak otthont adó Párizs polgármesterének. A bejátszás végén egy majdnem futballpályányi zászlót feszítettek ki az Eiffel-toronyra, miközben vadászgépek húztak el mellette.

 


A NOB elnöke a remény, a szolidaritás és a béke olimpiájának nevezte a tokióit, amelyen az olimpikonok a sok nehézség ellenére a sport erejével inspirálták az embereket.

„Együtt megcsináltuk" – jelentette ki Bach, miközben a japán szervezőbizottság elnökének könny szökött a szemébe. A japánok valóban hihetetlen terhet vettek a vállukra azzal, hogy a világjárvány közepette, nézők nélkül is megrendezték a játékokat.

Miután a láng lassan kialudt és a stadion tetejéről tűzijáték csapott az égbe, a kivetítőn megjelent az Arigato felirat, köszönetet mondva minden résztvevőnek.

ÍGY ALUDT KI AZ OLIMPIAI LÁNG TOKIÓBAN

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik