Tokió 2020: két brazil női labdarúgó rekordot döntött

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.21. 14:17
null
Marta (10) egymást követő öt olimpián volt eredményes (Fotó: AFP)
Két brazil női labdarúgó, Miraildes Maciel Mota – sportági becenevén Formiga – és Marta Vieira da Silva is rekordot döntött a tokiói olimpia szerdai versenynapján.

 

A brazilok a csoportkör első fordulójában 5–0-ra legyőzték Kínát. Formiga kezdőként lépett pályára, így ő az első, aki hét olimpián szerepelt valamelyik csapatsportágban. A 43 éves középpályás minden alkalommal ott volt a pályán hazája válogatottjában, amióta a női labdarúgás 1996-ban felkerült az ötkarikás játékok programjára.

A Sao Paulo középpályása aranyéremmel szeretné befejezni pályafutását, miután 2004-ben és 2008-ban ezüstöt nyert, 2016-ban Rio de Janerióban pedig az elődöntőt és a bronzmeccset is elveszítette csapatával.

A Kína elleni sikerhez Marta két góllal járult hozzá, ezzel ő lett az első női futballista, aki öt egymást követő olimpián eredményes volt. Első találatát 2004-ben Athénban szerezte, és jelenleg 12 olimpiai gólnál jár.

A 35 éves játékost minden idők legjobb női labdarúgójának tartják, és eddig öt alkalommal kapta meg az év legjobbjának járó díjat.

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Kovács Erika, Nedelykov Tamás, Szűcs András (szöveg), Mirkó István, Tumbász Hédi (fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik