Tokió 2020: Horányi Dóra helyett Balla Virág indul kenu egyesben

MTI/ CS. B.MTI/ CS. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.03. 11:03
null
Takács Kincső mellett Balla lesz a másik magyar induló (Fotó: Tumbász Hédi)
Horányi Dóra helyett Balla Virág indul a kenu egyesek 200 méteres versenyében a tokiói olimpián.

 

A csapattól kapott tájékoztatás szerint az UTE 19 éves, kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes versenyzője, Horányi Dóra vállsérülés miatt nem tudja vállalni a szereplést.

Az ötkarikás játékokon ezúttal debütáló női kenu küzdelmei szerdán kezdődnek, éppen az egyessel, amelyben így Takács Kincső mellett párostársa, Balla lesz a másik magyar induló.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik