Tokió 2020: elsőre nem verhetetlenek birkózóink ellenfelei

Vágólapra másolva!
2021.08.02. 10:06
Kedden három magyar birkózó, Sastin Marianna, Korpási Bálint és Lőrincz Viktor kezdi meg a szereplését a tokiói olimpián – olvasható a Magyar Birkózó-szövetség hírlevelében.

A 2013-as világbajnok, idei Eb-2., a világversenyeken eddig összesen 12 éremnél járó Sastin Marianna (női 62 kg) a sepsiszentgyörgyi születésű, román színeket képviselő, Eb-ezüst- és bronzérmes Incze Krisztával találkozik először.

„Pályafutásom negyedik olimpiájára készülök, és egyáltalán nem rakok terhet magamra. Próbálom úgy kezelni ezt a versenyt, mintha jutalomjáték lenne, harmincnyolc évesen szinte csodaként tekinthetek arra, hogy ott lehetek. Ettől függetlenül, mint minden sportoló, én is szeretnék dobogóra állni, ám már azzal is elégedett lennék, ha úgy jövök haza, mindent megtettem a siker érdekében” – mondta el az idei Eb-n ezüstéremig jutó magyar versenyző. A 16-os mezőnyből a kirgiz Ajszulu Tinibekova, a bolgár Tajbe Musztafa Juszein, az amerikai Kayla Miracle, az ukrán Irina Koljadenko és a japán Kavaj Jukako emelkedik ki.Sastin Marianna (női 62 kg) a sepsiszentgyörgyi születésű, román színeket képviselő, Eb-ezüst- és bronzérmes Incze Krisztával találkozik először.

„Pályafutásom negyedik olimpiájára készülök, és egyáltalán nem rakok terhet magamra. Próbálom úgy kezelni ezt a versenyt, mintha jutalomjáték lenne, harmincnyolc évesen szinte csodaként tekinthetek arra, hogy ott lehetek. Ettől függetlenül, mint minden sportoló, én is szeretnék dobogóra állni, ám már azzal is elégedett lennék, ha úgy jövök haza, mindent megtettem a siker érdekében” – mondta el az idei Eb-n ezüstéremig jutó magyar versenyző. A 16-os mezőnyből a kirgiz Ajszulu Tinibekova, a bolgár Tajbe Musztafa Juszein, az amerikai Kayla Miracle, az ukrán Irina Koljadenko és a japán Kavaj Jukako emelkedik ki.

A vb- és Eb-győztes Korpási Bálint (kf, 67 kg), mint ismert, 34 évesen első olimpiai szereplése érdekében fogyott lejjebb szokásos kategóriájánál, 72 kilónál.

„Jó a súlyom, úgy érzem, gond nélkül fogytam. Akkor lennék elégedett, ha hazafelé a repülőn, amikor a pályafutásomra emlékezem vissza, az járna a fejemben, méltó módon zártam le a karrieremet” – utalt arra a klasszis, hogy Tokió után feltehetően visszavonul. A sorsolásnál az alsó ágra került, s a háromszoros Eb-3., junior világbajnok örmény Karen Aszlanjan ellen kezd. A mezőny egyébként rendkívül erős, Korpásival együtt öt világbajnok és egy olimpiai aranyérmes lép szőnyegre. Utóbbi a kubai Ismael Borrero Molina, aki ráadásul a súlycsoport regnáló vb-aranyérmese.

Az Eb-győztes, vb-2., és -3., olimpiai 5. Lőrincz Viktornak (kf, 87 kg) elsőre a vb-5., Ázsia-bajnoki 2. kirgiz Atabek Aziszbekovot hozta a sors(olás), siker esetén a papírforma szerint jöhetne a német Denis Kudla, aki ellen honfitársunk azt a bizonyos elcsalt Rio de Janeiró-i bronzmeccset vívta öt éve.

„A Rióban történteket próbálom kizárni, csak a pozitív impulzusokra koncentrálok. Nyilván nagy önbizalmat ad, hogy bátyámmal, Tamással együtt mind a ketten világranglista-elsőként versenyezhetünk, miként az sem hátrány, hogy a nagy riválisommal, a világbajnok ukrán Zsan Belenjukkal így külön ágon leszek. A térdműtétem és a koronavírus után nehéz volt utolérni magam, de tudtam, hogy sikerülni fog még az olimpia előtt – és már majdhogynem százszázalékos állapotban vagyok” – mondta Lőrincz. Belenjuk és Kudla mellett is akad még bőven erős vetélytárs, például a háromszoros Eb-győztes szerbiai Zurabi Datunasvili, a vb-1. grúz Lasha Gobadze, az egyaránt Eb-2. azeri Islam Abbaszov és a fehérorosz Kiril Maszkevics.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik