Tokió 2020: dokumentumfilm készült Szilágyi Áron elmúlt öt évéből

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2021.07.14. 15:01
null
Szilágyi Áron a premieren (Fotó: Knap Zoltán/Bors)
A tévénézők jövő héten láthatják azt a dokumentumfilmet, amelynek főszereplője Szilágyi Áron – az Egy mindenkiért címet viselő alkotást Muhi András Pires rendezte, és 2016-tól kezdődő forgatás során láttatja velünk a kétszeres olimpiai bajnok életét, fókuszálva természetesen a vívásra, a felkészülésre és a versenyekre, de nem csak kizárólag arra.

A maga nemében egyedülálló filmet kedden este mutatták be az alkotók a meghívottaknak, a díszbemutatón a férfi kardcsapat tagjai mellett ott volt – többek között – Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Kamuti Jenő, a Nemzet sportolója, Szász-Kovács Emese olimpiai bajnok, valamint Fürjes Balázs nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztos.

„Bocsássa meg nekem mindenki, hogy én gondolatban már Tokióban járok – szabadkozott Szilágyi a premier után. – Azért mondtam igent Muhi Andrásnak, mert ismertem a munkáját, s mert ilyen sportdokumentumfilm korábban még nem készült. András hamar beépült a csapatba, ha egy-egy versenyre nem jött velünk, már hiányoltuk. A közös munka véget ért, a folytatást az élet írja majd – Tokióban.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik