Tokió 2020: a horvátokkal játszanak a magyar férfi pólósok a negyeddöntőben

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.08.02. 09:33
null
Nem okozott gondot Montenegró legyőzése Szerbiának (Fotó: Getty Images)
Spanyolország 8–4-re legyőzte Horvátországot a tokiói olimpia férfi vízilabdatornájának csoportkörének utolsó mérkőzésén, így biztossá vált, hogy a negyeddöntőben a horvátok ellen játszunk.

 

A spanyolok az első játékrészben 2–1-re vezettek, majd a félidőre már 3–1 volt az eredmény a javukra. A harmadik negyedben aztán a horvátok próbáltak visszajönni a mérkőzésbe, de hiába dobtak két gólt, Spanyolország néggyel válaszolt. Az utolsó játékrészben aztán úgy tűnt, hogy a horvátok felzárkózhatnak, de nem így történt, sőt, az utolsó pillanatokban a spanyolok lőttek még egy gólt, így 8–4-re nyertek. A negyeddöntőben így Magyarország–Horvátország összecsapást rendeznek augusztus 4-én, szerdán 12.50-től.

A szerbek az első negyedben magabiztos, ötgólos előnyre tettek szert (6–1), amit a második (2–1), majd a harmadik (3–2) játékrészben is növelni tudtak egy-egy góllal. Az utolsó negyedben (2–2) Montenegró már nem tudott visszajönni a mérkőzésbe, így 13–6-ra diadalmaskodott Szerbia, amely a B-csoport harmadik helyén végzett, s Olaszországgal játszhat a negyeddöntőben.

Görögország korábban 14–5-re győzte le az Egyesült Államokat, ezzel biztosítva csoportelsőségét az A jelű hatosban. Az amerikaiak csak a második negyedben tudtak kiharcolni egy 2–2-es döntetlent, a másik három játékrészt egyaránt három góllal vesztették el.

TOKIÓ 2020
FÉRFI VÍZILABDA
5. FORDULÓ
, B–CSOPORT
Szerbia–Montenegró 13–6
(6–1, 2–1, 3–2, 2–2)
Spanyolország–Horvátország 8–4
(2–1, 1–0, 4–2, 1–1)
Ausztrália–Kazahsztán 15–7
(4–1, 3–0, 5–2, 3–4)

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Spanyolország 5 5 61–31 +30 10
2. Horvátország 5 3 2 62–46 +16 6
3. Szerbia
5
3

2
70–46
+24
6
4. Montenegró 5 2 3 54–56 –2 4
5. Ausztrália 5 2 3 49–60 –11 4
6. Kazahsztán 5 5 35–92 –57 0

A-CSOPORT
Magyarország–Olaszország 5–5 (2–1, 2–1, 1–1, 0–2)
Görögország–Egyesült Államok 14–5 (4–1, 2–2, 5–2, 3–0)
Japán–Dél-Afrika 24–9
(5–4, 7–4, 6–1, 6–0)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Görögország 5 4 1 68–34 +34 9
2. Olaszország 5 3 2 60–32 +28 8
3. MAGYARORSZÁG 5 3 1 1 64–35 +29 7
4. Egyesült Államok 5 2 3 59–53 +6 4
5. Japán 5 1 4 65–66 –1 2
6. Dél-afrikai Köztársaság 5 5 20–116 –96 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik