Tokió 2020: „A franciáké a legerősebb játékoskeret” – Danyi a csoportriválisokról

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2021.07.20. 10:47
null
Danyi Gábor szerint egyértelműen a továbbjutás a cél (Fotók: Török Attila)
A magyar női kézilabda-válogatott tagjai túl vannak az első tréningeken Japánban, csütörtökön pedig Norvégia ellen mérhetik fel, hol tartanak a vasárnapi rajt előtt.

 

A magyar női kézilabda-válogatott tagjai túl vannak az első tréningeken Japánban, csütörtökön pedig Norvégia ellen mérhetik fel, hol tartanak a vasárnapi rajt előtt.

Ismerkedik a körülményekkel és az olimpiai miliővel Tokióban a magyar női kézilabda-válogatott, amely a 2008-as, pekingi játékok után léphet ismét pályára az ötkarikás seregszemlén. A bajnoki címvédő Ferencvárost is irányító Elek Gábor szövetségi kapitány hétfőn a hazai szakszövetség honlapján arról számolt be, hogy a körülmények ideálisak, a Japánba érkezést, a tesztelést és a kötelező adminisztrációt követően a faluba érve már valóban az olimpián érezhetik magukat. A szakvezető szerint a magyar csapaton belül remek a hangulat, a faluban pedig nem nyomasztó a közeg a járvány miatt. Az Elek munkáját edzőként segítő Danyi Gábor szerint a magyar játékosok hozzállása példaértékű, de meglehetősen nagy probléma lenne, ha most még a motivációról külön kellene beszélniük egy olimpia előtt, és szerencsére nincs is erről szó. A mieink a vasárnapi, a legutóbb döntős franciák elleni tokiói csoportrajt előtt csütörtökön még az egyaránt kétszeres ötkarikás arany-, ezüst- és bronzérmes Norvégiával mérkőznek meg.

„Az utolsó edzőmeccs hasznos lesz, mert az a találkozó is az akklimatizáció része, amelyen lemérhetjük, hogyan tudunk alkalmazkodni a körülményekhez. A norvégokból kiindulva biztos, hogy az ígérkezik a legnehezebb tesztünknek” – szögezte le Danyi, akit arra kértünk, mind az öt csoportrivális kapcsán mondja el a várakozásait.

Szucsánszki Zita az egyik olyan játékosunk, akinek meg kell komponálnia a magyar támadásokat
Szucsánszki Zita az egyik olyan játékosunk, akinek meg kell komponálnia a magyar támadásokat

Franciaország
„A franciáké a legerősebb játékoskeret az olimpiai mezőnyben, minden poszton két, közel azonos képességű és tudású kézilabdázót küldhetnek pályára. Egy ilyen versenysorozatban lényeges, hogy a negyedik-ötödik meccsen is tudja hozni az együttes, amire képes, ezt pedig könnyebb úgy, ha nem kell »agyonjátszatni« bizonyos embereket, mert azon a poszton akad egy másik, hasonló kaliberű játékos is. Azonban azt se felejtsük el, hogy nekik is az első tokiói meccsük lesz a vasárnapi, a franciák pedig legendásan rossz kezdők.”

Brazília
„Jó egyéniségeik vannak, de inkább egyénekről beszélhetünk, mintsem igazi csapatról. Az egyik olyan mérkőzésünk lesz, amelyet a friss tapasztalatok és az erőviszonyok alapján hoznunk kell.”

Orosz csapat
„A realitást nézve az orosz csapat ellen sem a mi válogatottunk az esélyes, miközben természetesen velük szemben sem feltett kezekkel lépünk majd pályára a harmadik csoportmeccsen.”

Spanyolország
„Azt a találkozót is meg kell nyernünk, ha szeretnénk továbbjutni a csoportból, márpedig egyértelműen ez a célunk. Alexandrina Barbosa és Nerea Pena vezérletével a spanyol iskolát játsszák, ami rendkívül jó és technikás, páros kapcsolatokra épülő kézilabda, előre megkoreografált játékelemekkel. Ha szabad ezt mondani, fizikailag talán a spanyolokkal szembeni összecsapás lesz az, amelyet jó eséllyel valamivel könnyebben hozhatunk.”

Svédország
„Fizikailag a legnehezebbnek ígérkező mérkőzés, elképesztően jó fizikumú játékosokból áll a svéd válogatott, megkockáztatom, ezen a téren eléri a franciák szintjét. Nincsenek kiemelkedő egyéniségei, de ez lehet az erőssége: egységes csapatként funkcionál és rettentően kemény, már-már férfias kézilabdát játszik.”

A NŐI VÁLOGATOTT OLIMPIAI KERETE
Kapusok: Bíró Blanka, Janurik Kinga (mindkettő FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbszélső: Lukács Viktória (Győri Audi ETO KC)
Jobbátlövők: Kiss Nikolett, Tomori Zsuzsanna (mindkettő Siófok KC), Klujber Katrin (FTC)
Irányítók: Kovacsics Anikó, Szucsánszki Zita (mindkettő FTC), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók: Bordás Réka (DVSC), Kisfaludy Anett (FTC)
Balátlövők: Háfra Noémi (FTC), Szöllősi-Zácsik Szandra (MTK Budapest)
Balszélsők: Márton Gréta, Schatzl Nadine (mindkettő FTC)
 Tartalékok (sérülés esetén nevezhetőek be): Szikora Melinda (kapus, Siófok), Helembai Fanny (beálló, Váci NKSE)

OLIMPIA, TOKIÓ
A NŐI KÉZILABDATORNA CSOPORTJAI

A-csoport: Hollandia, Montenegró, Norvégia, Japán, Dél-Korea, Angola
B-csoport: Spanyolország, Orosz csapat, MAGYARORSZÁG, Svédország, Franciaország, Brazília

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI AZ OLIMPIÁN
Július 25.:
–Franciaország, 14.30
Július 27.: –Brazília, 4
Július 29.: –Orosz csapat, 12.30
Július 31.:  –Spanyolország, 12.30
Augusztus 2.: –Svédország, 9.15
A csoportokból az első négy helyezett jut tovább.

A TOVÁBBI PROGRAM
Negyeddöntő. Augusztus 4.: 2.30, 6.15, 10, 13.45
Elődöntő. Augusztus 6.: 10, 14
A 3. helyért. Augusztus 8.:  4
Döntő. Augusztus 8.: 8

Az időpontok magyar idő szerint értendők.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik