Az egyik svéd gólöröm a három közül (Fotó: Mirkó István)

 

Jogos kérdés lehetne, hogy minek jövünk ki egy Svédország–Egyesült Államok női labdarúgó-mérkőzésre, de pontosan azért, amit magyar idő szerint szerda délben kaptunk: élményért!

Például az önkéntes-beengedő csapat máris kisötöst érdemel, hiszen flottul ment a folyamat, és már a felvezetése is érdekes. Mert ugyan egy órát is elbuszozik a belvárosból, aki a külvárosi focistadionba tart, ám közben megismerkedhet Tokió néhány építészeti csodájával, például az épületek sokadik szintjén ívelő autópályával, amiről önkéntelenül is látható, amint a negyediken kenik a vajas kenyeret vagy a hetediken beteszik a mosást.

A centrumtól távolodva nő a zöldfelületek aránya, és mire a nyugtató természettől és a légkondicionált busz kellemes hőmérsékletétől álomba szenderülne az utas, jobbra feltűnik a Tokyo Stadium, ami becslésre a Maracana méreteivel rendelkezik.

A beengedési procedúra a következő. Nyilván rálestek az általános akkreditációs kártyára, mielőtt a telefonokon megmutogattuk az emailt, amivel hitelt érdemlően bizonyítottuk, hogy a konkrétan erre az eseményre kiírt akkreditáció második körén is átmentünk. Ezután jött a visszalépés az első szintre, mert az akkreditációs kártyát leolvasta a gép is, miközben felismerte az ideiglenesen maszktalanított arcunkat, és már csak a reptéri szintű biztonsági ellenőrzés maradt. Na meg egy-két kilométer caplatás a sportlétesítményig, hiszen eddig a szomszédságban időztünk...

Viszont ahogy a többi ötkarikás helyszínen, itt is mindenki kedves és segítőkész, ráadásul jó sokan is vannak, úgyhogy a sajtóhelyekig szinte kézről kézre vezettek minket. Csak az szomorú, hogy mellettünk kizárólag a szervezők meg a be nem benevezett játékosok ücsöröghettek a nézőtéren, amúgy ásított az ötvenezres hodály.

Már persze addig, amíg a csapatok ki nem vonultak a kezdésre, mert a DJ nagy formában kezdte az olimpiát: a White Stripes Seven Nation Armyja itt is lelkesítő, és mivel a svédek félórán belül megszerezték a vezetést, a Blur Song 2-ja is előkerült gólöröm-gyanánt. A stadion felé sétálás összehasonlíthatatlan optimista várakozása, a makulátlan zöld gyep és a jó zene után már csak egy korsó sör meg egy marék szotyi hiányzott a tökéletes fociélményhez – de ezt meghagytuk a hazai rangadókra.

Stina Blackstenius (11) két gólt szerzett a svéd csapatban (Fotó: Mirkó István)

Egyébként a pályán két éremesélyes vívott, Svédország például ezüstérmet szerzett 2016-ban, Rióban, Amerika pedig a legsikeresebb ötkarikás női együttes, már négyszeres bajnok. Most egyértelműen a skandinávok állnak jobban, uralták az első félidőt, sőt, az egész meccset, és gyakorlatilag három fejesből megnyerték a meccset, csak a középső találat technikailag a kihagyhatatlan kipattanóból született.

A sima 3–0 mellett pláne lehetett békésen szemlélni, sőt, fülelni az újdonságokat, hiszen az itteni estébe hajolva is harmincfokos fülledtségben tartottak ivószünetet, a kispadon ugyan maszk nélkül, de szellősen ücsörögtek, az említett középső gólnál kikérték a VAR véleményét is, egyébként meg időről időre felmorajlott valami szurkolás-féle a hangszórókból, ami úgy hatott, mintha kint összegyűlt volna a B-közép.

Szóval, a foci a világ másik végén is jó mulatság – meg az olimpia is, akármilyen szigorítások közepette rendezzék is.

TÍZ GÓLT SZEREZVE NYERTEK A HOLLANDOK

A holland válogatott Vivianne Miedema négy góljának is köszönhetően kiütéses, 10–3-as győzelmet aratott Zambia legjobbjai felett az első játéknapon. Az Arsenal csatára a német Birgit Prinz után a második női labdarúgó, aki olimpiai mérkőzésen mesternégyest ért el. Az afrikaiak mindhárom találatát a csapatkapitány Barbra Banda jegyezte.

OLIMPIA, TOKIÓ
LABDARÚGÁS, NŐK
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
E-CSOPORT

Nagy-Britannia–Chile 2–0
Japán–Kanada 1–1
F-CSOPORT
Brazília–Kína 5–0
Zambia–Hollandia 3–10
G-CSOPORT
Svédország–Egyesült Államok 3–0
Ausztrália–Új-Zéland 2–1

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Kovács Erika, Nedelykov Tamás, Szűcs András (szöveg), Mirkó István, Tumbász Hédi (fotó)