Tékvandó: Salim Omar olimpiai kvótát szerzett!

Vágólapra másolva!
2021.05.07. 18:00
null
Salim Omar 18 évesen szerzett olimpiai kvótát (Fotó: Magyar Tekvandó-szövetség)
Döntőbe jutott a tékvandósok szófiai európai kvalifikációs viadalán, ezzel olimpiai kvótát szerzett 58 kilogrammban a mindössze 18 esztendős Salim Omar – számolt be róla az MTI.

Az MTK Budapest 18 éves sportolója – aki április elején, ugyancsak a bolgár fővárosban Európa-bajnoki címet szerzett – a pénteki nyitónapon két magabiztos győzelem után az elődöntőben is fölényesen nyert: a francia Cyrian Ravet felett 38–12-es pontozással diadalmaskodott.

Szófiai sikere azt jelenti, hogy a 2000-es játékok után újra lesz olimpián magyar tékvandós. Érdekesség, hogy huszonegy éve, Sydney-ben Omar nagybátyja, Salim József indult a piros-fehér-zöld színek képviseletében és végzett az ötödik helyen súlycsoportjában.

„Omar egészen fantasztikusat produkált, csakis szuperlatívuszokban tudok a teljesítményéről, a hozzáállásáról beszélni! – mondta lelkendezve Patakfaly Miklós, a hazai sportági szövetség elnöke az MTI-nek a helyszínről nyilatkozva. – Mindenkit leiskolázott, az pedig külön nagy szó, hogy az ötvennégy kilogramm friss Európa-bajnokaként egy súlycsoporttal feljebb indulva verte 26 ponttal a múlt havi szófiai Eb-n az olimpiai kategóriában, 58 kilogrammban kontinensbajnok francia riválisát.″

Az európai selejtező nyitónapján fellépő másik magyar, Füredi Rebeka viszont lemaradt a tokiói olimpiáról, bár kevésen múlt a kijutása. Az UTE 23 esztendős tékvandósa a 67 kilósok mezőnyében két remek győzelmet követően az elődöntőben egyetlen ponttal, 6–5-re alulmaradt a francia Magda Wiet-vel szemben.

„Rebeka is dicséretet érdemel – fűzte hozzá az elnök. – Esélye volt, hogy két megnyert mérkőzése után az elődöntőben legyőzze a vb-érmes francia ellenfelét is, hajszálra volt a finálétól. Ha csak icipicit erősebb az önbizalma, akkor most ő is tokiói kvótás lenne..."

 

A szófiai viadalon szombaton is két magyar lép tatamira: Patakfalvy Luca az 57, Józsa Levente pedig a 68 kilogrammosok között próbál szerencsét. Kategóriájukban nekik is döntőbe kell jutniuk ahhoz, hogy ott lehessenek a japán fővárosban.

Vasárnap a paralimpiai kvótákért küzdenek meg a kontinens azon versenyzői, akik a világranglistáról eddig nem jutottak tokiói repülőjegyhez. Az érintett két magyar: D. Kiss Zoltán (K44, plusz 75 kg) és Fülöp Attila (K44, 75 kg). A paratékvandósok között csak az első hely ér olimpiai részvételi jogot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik