Paralimpia 2020: látványos sportruházati bemutatón vettek részt sportolóink – képek

MTI/ CS. B.MTI/ CS. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.14. 20:31
Harminckilenc versenyző, illetve egy guide, valamint 31 hivatalos kísérő utazhat a magyar csapat részeként Japánba, az augusztus 24-én kezdődő tokiói paralimpiára.
A Magyar Paralimpiai Csapat eskütételére augusztus 11-én kerül sor (Fotó: Földi Imre)
A Magyar Paralimpiai Csapat eskütételére augusztus 11-én kerül sor (Fotó: Földi Imre)

 

A delegáció ennél valamivel bővebb lesz, többek között a Magyar Paralimpiai Bizottság csapathoz nem tartozó képviselőivel, a médiacsapat tagjaival bővül ki, illetve a sportágak nemzetközi delegáltjaként 16 versenybíró is részt vesz a játékokon.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) szerdán rendkívüli közgyűlést tartott a Várkert Bazárban, ezen fogadták el a küldöttség összetételét. Ezután csapatgyűlésre került sor, melyen a paralimpiával kapcsolatos fontos információkat osztottak meg az MPB vezetői az érintettekkel.

A szerda délutáni program látványos része volt az Együtt, velünk című gála- és sportruházati a bemutató. A magyar paralimpiai csapat tagjai a NUBU által tervezett kollekciókban vonulnak majd fel a paralimpia nyitó és záró ünnepségén, míg a sportruházatot a TISZA ruházati cég biztosítja. Az öltözeteket sportolók, parasportolók és hírességek mutatták be a kifutó mellett helyet foglalóknak.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta: az első nagy cél már teljesült azzal, hogy a parasportolók kijutottak Tokióba.

„A tradíciók, az eredmények jelentősek, a korábbi idők nagy bajnokai kitaposták az utat és nagyon magasra tették a lécet, de a paralimpiai család egyik legnagyobb erőssége az összetartás, egymás segítése, és ez példaértékű. Azt kívánom minden kvótás parasportolónknak, hogy céljaik váljanak valóra Japánban” – mondta Szabó Tünde.

Szabó László, az MPB elnöke a paralimpiával, a kvótaszerzéssel kapcsolatos számokat, tényeket ismertette, majd érzéseiről is beszélt. Többek között arról, hogy ma már természetes, hogy ilyen látványos körülmények között kerülhet sor a parasportolók forma- és sportruházati bemutatójára.

„Paralimpikonjaink teljesítményét, elismertségét jól mutatja, hogy egyre többen ismerik őket, és hogy újra itt lehetünk, együtt. Ők ismételten megmutatták, hogy az eléjük gördített akadályok csak más utakat jelentenek. Büszke vagyok a Magyar Paralimpiai Csapat tagjaira, mert minden nap bizonyítják, hogy fogyatékosnak lenni, nem azt jelenti, vesztesnek lenni” – fogalmazott Szabó László.

Az elnök bejelentette, hogy a tokiói paralimpia után visszavonuló, kerekesszékes vívó, Dani Gyöngyi viszi majd a magyar zászlót a megnyitóünnepségen.

A Magyar Paralimpiai Csapat eskütételére augusztus 11-én kerül sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik