Jó mulatság, férfi munka – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2021.08.03. 23:17

Vörösmarty Mihály 1844 végén írta Gondolatok a könyvtárban című klasszikus versét, amelyről bizton állíthatjuk, hogy nem a sportról szól. Mégis e költemény jutott az eszembe ezen a bizonyos aranyos kedden, a tokiói olimpia magyar szempontból eddigi legeredményesebb napján, főképp a záró sorai: „Ez jó mulatság, férfi munka volt!” Ám mivel már nem 1844-et, hanem 2021-et írunk, gyorsan megpróbálom „polkorrekten” elmagyarázni a nyilvánvalót: a férfi munka kitétel természetesen nemcsak férfi, hanem női sportolóinkra is vonatkozó elismerő kifejezés az eredeti tartalommal: bátorságot, határozottságot, szilárd jellemet igénylő feladat, tevékenység, dicséretre méltó eredmény. Azt hiszem, női vízilabda-válogatottunk elődöntőbe jutása és női kajakpárosunk bronzérme tökéletesen beleillik ebbe a meghatározásba, de mégis, mintha ezen a napon a fiúk vitték volna a prímet: Kopasz Bálint és Lőrincz Tamás arany-, Varga Ádám és Berecz Zsombor ezüstérme, Lőrincz Viktor döntőbe jutása...

Ráadásul ezek a sikerek mind-mind túlzás nélkül történelminek mondhatók. A Lőrincz fivérek előtt korábban egyéni versenyszámban még sohasem volt példa arra, hogy egy magyar testvérpár tagjai olimpiai érmet szerezzenek, de csapatoknál, egységeknél is csak tizenegy alkalommal. S ha Viktor esetleg szerdán behúzza az újabb aranyat, az már világtörténelem... Az olyan kettős diadal is ritka, mint a fehér holló, amilyet Kopasz Bálint és Varga Ádám aratott a kajak „királykategóriájában”, 1000 méteren. Korábban mindössze tizenháromszor fordult elő, hogy magyarok végeztek egy ötkarikás szám első és második helyén, legutóbb épp negyedszázada, az 1996-os atlantai játékokon Rózsa Norbert és Güttler Károly a 200 méteres mellúszásban. Berecz Zsombor pedig minden idők legjobb vitorlázóeredményét érte el a finn dingi második helyével, az előző csúcs a Detre fivérek bronza volt még 1980-ból.

Ha most megjegyzem, hogy eddigi tokiói arany- és ezüstérmeinket kizárólag az erősebb nem tagjai szerezték, még a végén tényleg rám sütik a hímsovinizmus bélyegét. Hogy ez ne történhessen meg, gyorsan közlöm, öt éve Rio de Janeiróban a nyolc aranyunkból hét hölgyekhez volt köthető! Egyébként pedig az az igazság, hogy férfi- és női siker között természetesen nincs különbség, hiszen kivívóik pontosan tudják Vörösmarty kérdésére a választ: „Mi dolgunk a világon? Küzdeni / Erőnk szerint a legnemesbekért.” S ők nemcsak küzdenek érte, hanem el is érik. Szívből köszönjük nekik!

Ezek a sikerek mind-mind túlzás nélkül történelminek mondhatók.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik