Birkózás: Barka sima győzelemmel kezdett Szófiában

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.07. 11:24
null
Barka Emese (jobbra) sima győzelemmel kezdett Szófiában (Fotó: Árvai Károly, archív)
Felemásan indult magyar szempontból a nők pénteki versenye a birkózók utolsó olimpiai kvalifikációs versenyén, Szófiában, Barka Emese ugyanis simán megnyerte selejtezőmérkőzését, Dénes Mercédesz viszont kikapott – írja az MTI.

 

Az 57 kilogrammban érdekelt Európa-bajnok és Európai Játékok-győztes Barka Emese a 16 közé kerülésért a venezuelai Betzabeth Rebeca Sarco Colmenarez ellen lépett szőnyegre és könnyedén hozta a „kötelezőt”.

A dél-amerikai sportoló derekasan küzdött, a csepeli versenyző pedig nem kockáztatott feleslegesen, az első menetben egy-egy levitellel és kiléptetéssel megelégedett (3-0). Barka a második három percben is uralta a szőnyeget, de elsősorban arra figyelt, hogy riválisa ne tudja meglepni őt, majd a hajrában szépen kontrázta meg ellenfele indítását, mögé került és háromszor billentett (11–0), így technikai tussal győzött.

A nyolc közé jutásért a román színekben versenyző, orosz származású Kateryna Zhydachevskával találkozik.

Dénes Mercédesznek, aki az elmúlt évben rengeteg sérüléssel bajlódott, nagyon korán elszálltak a kvótás reményei a bolgár fővárosban. A török Zeynep Yetgil ellen egy percet sem töltött a szőnyegen, riválisa ugyanis gyorsan levitte és sorozatos akciók révén 10–0-s technikai tussal legyőzte őt.

Szófiában minden kategóriában csak két tokiói kvótát osztanak ki, azaz az olimpiai szereplés kivívásához döntőbe kell jutni.

A pénteki napon három magyar női birkózó szerepel. Közülük Németh Zsanett a nyolcaddöntőben kezd a 76 kilósok mezőnyében.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik