Az én olimpiám: „Gyerünk szomszéd, megeszed!” – kiáltották Martineknek

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2021.06.02. 12:19
null
Martinek János (Fotó: Tumbász Hédi)
Nem ő volt az egyéni esélyese, de az 1988-as budapesti nemzetközi versenyen aratott győzelmével jelezte: nem szabad itthon hagyni. Jól határozott Török Ferenc szövetségi kapitány, amikor nem Martinek Jánosra osztotta a tartalék szerepét a szöuli olimpián.

 

Milyen érzések kavarogtak önben, amikor felvirradt az olimpiai verseny nagy napja?
– Akkoriban még öt virradt fel, hiszen én az ötnapos öttusában – is – versenyeztem, s lettem kétszeres olimpiai bajnok – nevetett a Tokióra ráhangoló olimpiai sorozatunk első alanya, Szöul kétszeres aranyérmes öttusázója, Martinek János. – Hogy milyen érzések kavarogtak bennem az olimpiai verseny előtt? Egyrészt örültem neki, hogy bizalmat kaptam a szövetségi kapitánytól, mert az olimpiát megelőzően két versenyünk volt még, az egyéni és a csapat magyar bajnokság. Sosem tartoztam a jó lövők közé, az egyéni bajnokságon pedig „sikerült” tököt lőnöm, így Török Ferenc azt mondta: ha a csapatbajnokságon is rosszul teljesítek, tartalék leszek Szöulban. Válaszként a csapatbajnokságon lőttem a legjobb eredményemet abban az esztendőben. Az olimpia előtt nem fogalmaztam meg nagy terveket, arra törekedtem, hogy ne maradjon bennem semmi, sikerüljön kihoznom magamból a maximumot.

A közvéleménynek sem voltak elvárásai? Hiszen egy évvel korábban világbajnoki címet nyert a magyar csapat.
– Nyolcvanhétben hatszáz pontos hátrányt dolgoztunk le, s lettünk világbajnokok. Ennek tükrében sokan bíztak benne, hogy a miénk lesz az olimpiai aranyérem. Olyan szintet képviseltünk a nemzetközi mezőnyben, hogy hármunk közül bárki odaérhetett volna a dobogóra. Ráadásul az olimpián sosem olyan erős a mezőny, mint egy világkupaversenyen. Akkoriban nyolc orosz, nyolc magyar is az élvonalba tartozott, de az ötkarikás játékokon csak három versenyző szerepelhetett egy nemzetből. Rangja van az olimpiának, de a mezőny kevésbé sűrű a játékokon.

Az egyéni győzelmének történetét sokan megírták, többször meg is nézhettük. Mi volt a kulcsmomentum?
– Hogy felvirradt a negyedik nap is. A lovaglás, a vívás és az úszás után elérkezett a lövészet napja, és én vezető pozícióban állhattam a lőállásba. Mint már említettem, abban az esztendőben ingadozó voltam ebben számban, és az első helyen állva az emberen jobban eluralkodik az izgalom: a bemelegítésnél, amikor hátrapillantottam, érdekes fejeket láttam magam mögött... Mondjuk, megértem, hogy izgultak, mert szép szitát lőttem a lőlapra. A versenyre aztán sikerült összeszednem magam, és csak egy körrel rosszabb eredményt értem el, mint a csapatbajnokságon. A lövészet után az összetettben visszacsúsztam a második helyre, a szovjet Vahtang Jagorasvili mögé, aki másnap a futásban tíz másodperces előnnyel indult velem szemben. De versenyenként mindig adtam neki legalább negyven másodpercet, így biztos voltam benne, hogy őt le tudom győzni, a mögöttem induló olasz Carlo Massullótól azonban tartottam, mert jó futónak számított.

Végül csak az utolsó hatvan méteren nyomta meg a tempót (Fotó: MTI)
Végül csak az utolsó hatvan méteren nyomta meg a tempót (Fotó: MTI)
A futást az olimpiai faluban rendezték meg a szervezők. Nem szokványos helyszín...

– A négy kilométeres terepfutást az olimpiai falun belüli parkban tartották meg, irdatlan emelkedők voltak, jól kellett beosztani az erőmet, és úgy kétezer méter környékén el is tudtam lépni Jagorasvili mellett. Amikor a befutó előtti lejtőn visszanéztem, láttam, hogy van előnyöm. Úgy terveztem, hogy az utolsó nyolcszáz méternél hosszú hajrát nyitok, ám inkább megalkudtam, s csak az utolsó hatvanon nyomtam meg a tempót. Abban a futásban még húsz másodperc benne maradt! Emlékezetes nap volt, miután az olimpiai faluban rendezték a futást, rengeteg magyar sportoló jött ki szurkolni nekünk. Hódosi Sanyi volt az ajtószomszédom, Szabó Torony három emelettel feljebb lakott, de most is hallom a hangjukat, ahogy odakiáltották az első tíz méter után: „Gyerünk, szomszéd, megeszed!” Négy olimpián vettem részt, kettőn versenyzőként, kettőn külsősként, ám jó érzés, hogy olyan játékokon tudtam nyerni, amelyeken minden tekintetben mi, sportolók voltunk a középpontban. Lehetett érezni a szeretetet, az odafigyelést, sok-sok megható pillanata volt a versenynek. És két csonka olimpia után tényleg ránk figyelt az egész világ.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik