Összes hírünk
Kiemelt híreink
Torna: az oroszok és a fehéroroszok továbbra sem térhetnek vissza

„Sajnálatos módon az ukrajnai konfliktus, amely több mint egy éve kezdődött, még mindig tart.”

Tokió 2020: letartóztattak egy újabb tagot a korábbi szervezőbizottságból

A japán ügyészség négy embert tartóztatott le, akik megsértették a japán monopóliumellenes törvényt.

Dopping: EPO-val bukott le az olimpiai negyedik ausztrál középtávfutó

Fennakadt egy októberi doppingvizsgálaton, így komoly eltiltásra számíthat Peter Bol, a férfi 800 méteres síkfutás tokiói olimpiai negyedik helyezettje.

Tokió 2020: a megadott adatoknál 20 százalékkal többe került a rendezés

Az új mérlegben szerepel egy jelentős tétel, amely a korábbiban még nem volt.

Torna-vb: címvédés felemáskorláton

A kínai Vej Hsziao-jüan 2021 után idén is a legjobbnak bizonyult.

Atlétika: huszonkét hónapra büntették a brit sprintert

Az Ujah, Zharnel Hughes, Richard Kilty és Nethaneel Mitchell-Blake összeállítású brit staféta a második helyen ért célba, a csapatot azonban idén februárban megfosztották ezüstérmétől.

Torna: jövőre is challenge világkupaversenynek ad otthont Szombathely

Magyar Zoltán szerint a nemzetközi szövetség az idei versenyről is elégedetten nyilatkozott.

Tokió 2020: letartóztatták a szervezőbizottság vezetőségi tagját

A japán államügyészség szerint a 78 éves sportdiplomata kenőpénzt fogadott el.

Tokió 2020: több mint tízmilliárd dollárba került a rendezés

A többletköltségek nagy részét az egyéves halasztás és a koronavírus-járvány miatti rendkívüli intézkedések okozták.

Tokió 2020: bemutatták az olimpiáról szóló dokumentumfilmet Japánban

Az első vetítésen újságírók és meghívott vendégek vehettek részt, s a tervek szerint szerdán Cannes-ban is debütál a film.

Gyász: Bachot is sokkolta a fiatal vitorlázó halálos balesete

Mindössze 17 évesen elhunyt a tunéziai Eja Guezguez, a tokiói olimpiát is megjáró tehetség.

Tokió 2020: ünnepség lesz a játékok nyitányának egyéves évfordulójára

A helyi vezetés augusztus 24-re, a paralimpia egyéves évfordulójára is ünnepséggel készül.

Szilveszter 2022: könny, mámor, Tokió

Egy olimpiát testközelből megélni egyben érzelmi hullámvasutat is jelent...

Videó: egy ezüstérmes olimpikon is lehet hihetetlenül boldog

A Csisztu Sport Cast vendégei Berecz Zsombor, Csipes Tamara és Rasovszky Kristóf voltak.

Tokió 2020: kőbe vésték az olimpia és a paralimpia magyar bajnokainak nevét

„Ezek a sportolók megmutatták, hogy a kemény munkának megvan a jutalma.”

Tokió 2020: az olimpia legjobbjai átvették állami kitüntetésüket

Orbán Viktor és Áder János a Parlament kupolatermében köszöntötte a sportolókat.

Tokió 2020: visszavonul a 24 esztendős amerikai pályakerékpáros

A nyári ötkarikás játékokon bronzérmes sportoló váratlan bejelentést tett.

BHSE: köszöntötték a Tokióban szereplő sportolóikat

Az eseményen kiemelték, a klub 12 versenyzővel képviseltette magát az olimpián.

Tokió 2020: Lőrincz Viktor legyőzője jótékony célból eladná az aranyérmét

Zsan Belenjuk: „Az árverésből befolyt bevételt beteg gyermekek javára ajánlom fel."

Tokió 2020: köszöntötték az ELTE olimpikonjait

A rendezvényen nem tudott részt venni az immár háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron.

Tokió 2020: várandósan nyert olimpiai ezüstérmet a brit kerékpáros

A 27 éves bringás kedden közösségi oldalán azt írta: alig hiszik el, hogy mennyire szerencsések.

Tokiói Hősök: Idegesítő lehettem az észrevételeimmel, olimpiai bajnokként hiteles leszek – Tótka Sándor

Úttörő mérnöki megoldások, légzéstechnika-fejlesztés, Steph Curry, LeBron James és Usain Bolt. Avagy mi bújik meg az arany hátterében...

Tokió 2020: sírás, nevetés, büszkeség és küzdelem – a magyar bírók történetei

Volt olyan, aki a saját tanítványát pontozta, és olyan is akadt, aki a sógorát megelőzve jutott ki.

A fair play szellemében – Thury Gábor jegyzete

NS-VÉLEMÉNY. Az a ritkább eset, hogy egy játékvezetőt, bírót megdicsérjenek, mondván, jól végezte a dolgát.

Paralimpia: nem lesz ellenjelöltje a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnökének

Az IPC hétfőn jelentette be, hogy a skót származású 44 éves sportvezetőn kívül más nem jelezte indulási szándékát.

Paralimpia: bélyegre került az érmes Novák Károly-Eduárd

„Számomra ez egy gyönyörű emlék, egy gyönyörű örökség, amelyet boldogan adok át a gyerekeimnek.”

Tokió 2020: veszélyben a brit sprintváltó olimpiai ezüstje

Chijindu Ujah ügye a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) doppingellenes csoportjához kerül.

Tokiói Hősök: Hidegen hagy, ha fejen lőnek. Csak rájövök, milyen béna – Magyari Alda

PODCAST. A magyar vízilabda-válogatott kapusa képzőművészetről, tanításról, a hirtelen jött népszerűség feldolgozásáról mesél.

Olimpia: a térség legjobban teljesítő nemzete vagyunk

Egyedül Magyarország végzett a legjobb húszban az előző három játékokon a régióban.

Tokió ráerősített: Közép-Európa legjobbja vagyunk!; Medvegyev lerombolja Djokovics álmait?

A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

Kapufa és dicsőség – Malonyai Péter jegyzete

NS-VÉLEMÉNY. Úgy is mondhatom, van mire szerénynek lennünk.

Paralimpia: Amarilla üzeni Amynek, vele készült az első bajnok-selfie

Ekler Luca: Kicsit mindannyiunknak olyan, mintha egy álomból ébredtünk volna fel.

Tokió 2020: posztolimpiás depresszióban szenved az aranyérmes sportlövő

A 27 éves versenyző azt írta az Instagram-oldalán, hogy emiatt nem indul a Thunban sorra kerülő országos bajnokságon sem.

NS: poszteren a tokiói paralimpia magyar hősei

A montázs az újsághoz mellékelt nyomtatott verziója mellett most a Nemzeti Sport Online-on is elérhető.

Paralimpia: Pap Bianka világcsúcsot döntött sírásban

Konkoly Zsófiával egymást hajszolták bele az éremszerzésbe, egymás sikerét is megkönnyezték.

Az igazi erő – Vincze Szabolcs jegyzete

NS-VÉLEMÉNY. Sosem volt még ilyen erős és egységes a magyar paralimpiai csapat.

Paralimpia: az aranyérmes Kiss Péter Pált buli várja a falujában

Illés Fanni feldolgozhatatlanul sok üzenetet kapott, Hosszú Katinka és Nagy Tímea gratulációja a legkedvesebb.

Paralimpia 2020: ünnepélyes keretek között fogadták a magyar küldöttséget

A sportolókat a Vasas Fáy utcai kézilabdacsarnokában köszöntötték kedden.

Tokiói Hősök: Ha Pekingben olimpiát nyerek, kevesebb dolgot érek el – Cseh László

PODCAST. Létezik-e élsport szenvedés nélkül? Melyik volt a kedvenc olimpiája? Melyik a legjobb Star Wars film?

Tokió 2020: állatvédelmi képzés a lovat megütő öttusaedzőnek

Kim Raisner a továbbképzés elvégzéséig nem dolgozhat a nemzetközi szövetség versenyein.

Szabó László: Sosem volt még ilyen erős a magyar parasport

A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke szerint a magyar versenyzők mindent kihoztak magukból.

Paralimpia 2020: reggeli bronzzal zártak a magyarok Tokióban

A magyar küldöttség tizenhat éremmel, hét arannyal, öt ezüsttel és négy bronzzal zárta a 2021-es paralimpiát.

Tokiói Hősök: Néha azt képzelem, olyan gyorsan mozgok a páston, mint Yoda – Szatmári András

PODCAST. Miként állt talpra a tokiói mélypontokból? Milyen volt egy szobában Szilágyi Áronnal?

Paralimpia 2020: Ekler Luca zárásként ötödik lett 400 méteren

A mieink ezzel befejezték szereplésüket a tokiói játékokon, 16 érmet szereztek.

Paralimpia 2020: megrongálták a kerekesszékét, mégis bajnok lett

A paralimpikon elmondta, sok ragasztószalagot és különböző székek darabjait használták fel a javításhoz.

Segítők, tudósítók, akik Athén és Spárta között sikító japánt is láttak

Szeptember 30-án, szombaton rajt a Spartathlonon: sorozatunkban a versenyen kísérőként és tudósítóként hatodjára résztvevő Oertel Nándorral beszélgettünk.

34060