Wimbledon: Novak Djokovics hetedszer jutott be a döntőbe

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.07.09. 20:32
null
Novak Djokovics hetedszer döntős Wimbledonban (Fotó: AFP)
Novak Djokovics három szoros játszmában, 7:6, 7:5, 7:5-re legyőzte az élete első Grand Slam-elődöntőjében pályára lépő kanadai Denis Shapovalovot a wimbledoni nemzetközi teniszbajnokságon, így 2011 óta hetedszer jutott be a füves pályás GS-torna fináléjába.

 

A Matteo Berrettini sikerével zárult első elődöntő után 17.30 óra magasságában a címvédő és világelső Novak Djokovics, valamint az élete első Grand Slam-elődöntőjére készülő Denis Shapovalov érkezett a wimbledoni centerpálya gyepére. A két játékos eddigi hat egymás elleni mérkőzésének mindegyikén Djokovics győzött, legutóbb az idei ATP-kupán játszottak egymással a felek, ahol a szerb két játszmában nyert. Füvön viszont most először mérkőztek meg egymással.

Shapovalov egy korai brék után 5:4-nél adogathatott az első szettért, de Djokovics visszavette az adogatását, majd 7–3-ra megnyerte a rövidítést is, miután minden pontot megnyert a kanadai szerváinál.

DJOKOVICS EDDIGI WIMBLEDONI DÖNTŐI
Évszám Ellenfél Eredmény
2011 Rafael Nadal 6–4, 6–1, 1–6, 6–3
2013 Andy Murray 4–6, 5–7, 4–6
2014 Roger Federer 6–7, 6–4, 7–6, 5–7, 6–4
2015 Roger Federer 7–6, 6–7, 6–4, 6–3
2018 Kevin Anderson 6–2, 6–2, 7–6
2019 Roger Federer 7–6, 1–6, 7–6, 4–6, 13–12

A második felvonásban a verseny ötszörös bajnoka 1:2-nél 0–40-ről, 2:3-nál 15–40-ről hozta az adogatását, a játszma végén pedig megint ő koncentrált jobban, vagy ha úgy tetszik, kerekedett mentálisan riválisa fölé: 5:5-nél Shapovalov kettős hibával veszítette el a szerváját, majd került kétszettes hátrányba.

A szerb a harmadik játszma elején is hárított három bréklabdát, és 5:5-ig Shapovalov is őrizte a szerváját. Ekkor Djokovics újra brékelt, majd egy semmire hozott adogatógémmel 2 óra 44 perc után befejezte a találkozót, amely – az eggyel kevesebb szett ellenére – nyolc perccel tovább tartott, mint a másik elődöntő.

Shapovalov pityeregve ballagott le a pályáról. Hiába ütött nyolccal több nyerőt, mint Djokovics (40–32), a 36 ki nem kényszerített hibája túl soknak bizonyult a szerb 15 rontásával szemben.

A szerb klasszis a hetedik wimbledoni döntőjét – mint arról már esett szó – az olasz Matteo Berrettinivel vívja vasárnap. (Érdekesség, hogy most először jutott el úgy a fináléig az All England Clubban, hogy csak egy játszmát veszített el az addig vezető úton.) Ha nyer, a 20. Grand Slam-címével beállítja Roger Federer és Rafael Nadal rekordját.

ANGOL NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG, WIMBLEDON (35 016 000 font, füves pálya)
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ

Djokovics (szerb, 1.)–Shapovalov (kanadai, 10.) 7:6 (7–3), 7:5, 7:5
Berrettini (olasz, 7.)–Hurkacz (lengyel, 14.) 6:3, 6:0, 6:7 (3–7), 6:4

DÖNTŐ
Vasárnap, 15.00:
Djokovics (szerb, 1.)–Berrettini (olasz, 7.) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik