Roger Federer remek tenisszel jutott tovább a harmadik fordulóba (Fotó: AFP)

 

 
Fucsovics Márton párosban is megnyerte az első meccsét

Az Adrian Mannarino elleni csatához hasonlóan a második fordulóban is egy francia játékos, a kétszeres wimbledoni elődöntős Richard Gasquet várt Roger Federerre. A nyolcszoros bajnok az eddigi 20 mérkőzésükből 18-at megnyert Gasquet ellen, köztük a 2006-os és a 2007-es wimbledoni találkozójukat is, mindkettőt három játszmában.

Federer nehezen lendült bele a játékba, rögtön az első adogatógémjében három bréklabdát kellett hárítania, majd 5:4-es és 6:5-ös hátrányban is a szettben maradásért szerválnia, de sikeresen megoldotta a feladatot, majd a rövidítést a legszebb napjaira emlékeztető tenisszel 7–1-re megnyerte.

FUCSOVICS PÉNTEKEN FOLYTATJA

A wimbledoni bajnokság hivatalos honlapján fellelhető program szerint Fucsovics Márton pénteken a 3-as pálya második meccsét játssza majd az argentin Diego Schwartzmannal, közvetlenül a velük azonos ágon szereplő Fabio Fognini és Andrej Rubljov összecsapása után. Ha az eső nem szól közbe, akkor Fogniniék meccse délben kezdődik, Fucsovicséké pedig ezt követően, legkorábban 14 órakor.

A svájci kiválóság lendületben maradt a második játszmára, sőt az adogatójátéka is feljavult, sokkal jobb százalékban ütötte be az első szerváit, azok mögött pedig a labdamenetek döntő többségét meg is nyerte (16/18), így 6:1-gyel szűk fél óra alatt behúzta a második felvonást is. Federer játéka a harmadik szettre nem esett vissza, fogadóként is folyamatosan nyomás alatt tartotta Gasquet-t, aki 3:3-nál már nem tudta hozni az adogatását, ezek után pedig a svájci a saját szervajátékainál már nem osztott lapot neki. 

Federer végül 50 nyerővel és csak 26 ki nem kényszerített hibával zárta a meccset, amely 1 óra 51 percig tartott.

A svájci ikon 18. alkalommal jutott be a wimbledoni bajnokság harmadik fordulójába, melyben a verseny 29. kiemeltje, a londoni felvezető tornán másfél héttel ezelőtt döntős brit Cameron Norrie vár rá, aki Lucas Pouille 3:1-es legyőzése után Alex Boltot három játszmában győzte le.

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

Magabiztos győzelemmel jutott tovább az orosz Danyiil Medvegyev (2. kiemelt) és a német Alexander Zverev (4.), s ugyancsak három játszmában nyert az olasz Matteo Berrettini (7.) és az ausztrál Nick Kyrgios, a 2019-es elődöntős Roberto Bautista (8.) azonban megszenvedett a szerb Miomir Kecmanoviccsal, akivel szemben hiába volt szerdán már kétszettes előnyben, végül öt játszmában tudta csak megnyerni a ma (csütörtökön) befejeződő meccset.

Viktorija Azarenka kiesett a második körben (Fotó: AFP)

A nőknél a világelső Ashleigh Barty két játszmában, 90 perc alatt nyert a Babos Tímeát kiejtő orosz Anna Blinkova ellen (6:4, 6:3), és továbbjutott a Roland Garros-győztes cseh Barbora Krejcíková, a Párizsban döntős orosz Anasztaszija Pavljucsenkova, valamint a még mindig csak 17 éves amerikai Cori Gauuf is, aki a centerpályán győzte le a duplaannyi idős, 34 esztendős Jelena Vesznyinát. A 2018-as wimbledoni bajnok német Angelique Kerber 3 óra 19 perces küzdelemben múlta felül a spanyol Sara Sorribest.

Voltak azonban neves búcsúzók: a harmadik kiemelt Elina Szvitolina és a Roland Garroson elődöntős Maria Szakkari két játszmában maradt alul lengyel, illetve amerikai ellenfelével szemben, míg a korábbi világelső Viktorija Azarenka szűk két és fél órás mérkőzésen kapott ki a román Sorana Cirsteától.

A hölgyeknél egyébként megint jó úton járunk afelé, hogy (legalább) egy meglepetésember adott esetben bejusson a négy közé vagy akár a döntőbe, hiszen az első tíz kiemeltből Bartyn kívül már csak Arina Szabalenka (2.), Iga Swiatek (7.) és Karolína Plísková (8.) van versenyben.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (35 016 000 font, füves pálya)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ

Federer (svájci, 6.)–Gasquet (francia) 7:6 (7–1), 6:1, 6:4
Medvegyev (orosz, 2.)–Alcaraz (spanyol) 6:4, 6:1, 6:2
Kyrgios (ausztrál)–Mager (olasz) 7:6 (9–7), 6:4, 6:4
Garín (chilei, 17.)–Polmans (ausztrál) 7:6 (7–3), 6:2, 2:6, 7:6 (7–5)
P. Martínez (spanyol)–Monfils (francia, 13.) 6:3, 6:4, 4:6, 7:6 (7–5)
Bautista Agut (spanyol, 8.)–Kecmanovics (szerb) 6:3, 6:3, 6:7 (3–7), 3:6, 6:3
Berrettini (olasz, 7.)–Van de Zandschulp (holland) 6:3, 6:4, 7:6 (7–4)
Bedene (szlovén)–Nisioka (japán) 6:1, 6:0, 6:2
A. Zverev (német, 4.)–Sandgren (amerikai) 7:5, 6:2, 6:3
Norrie (brit, 29.)–Bolt (ausztrál) 6:3, 6:1, 6:2
Duckworth (ausztrál)–Querrey (amerikai) 7:5, 6:7 (4–7), 6:3, 6:2
Ivaska (fehérorosz)–Chardy (francia) 4:6, 6:3, 6:2, 6:4
Thompson (ausztrál)–Nisikori (japán) 7:5, 6:4, 5:7, 6:3
Bublik (kazah)–Dimitrov (bolgár, 18.) 6:4, 7:6 (8–6), 7:6 (7–4)
Hurkacz (lengyel, 14.)–Giron (amerikai) 6:3, 6:2, 6:4
Fritz (amerikai, 31.)–S. Johnson (amerikai) 6:4, 7:6 (7–4), 4:6, 6:7 (4–7), 6:4
Sonego (olasz, 23.)–Galán (kolumbiai) 4:6, 6:3, 7:6 (7–3), 6:1
Cilic (horvát, 32.)–Bonzi (francia) 6:4, 3:6, 6:3, 7:6 (7–5)
Auger-Aliassime (kanadai, 16.)–M. Ymer (svéd) 6:4, 4:6, 7:6 (7–4), 6:1
A 3. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (Ágrajz szerint)
Djokovics (szerb, 1.)–Kudla (amerikai)
Garín (chilei, 17.)–P. Martínez (spanyol)
Schwartzman (argentin, 9.)–Fucsovics (magyar)
Fognini (olasz, 26.)–Rubljov (orosz, 5.)
Tiafoe (amerikai)–Hacsanov (orosz, 25.)
Evans (brit, 22.)–Korda (amerikai)
Shapovalov (kanadai, 10.)–Murray (brit)
Koepfer (német)–Bautista Agut (spanyol, 8.)
Berrettini (olasz, 7.)–Bedene (szlovén)
Ivaska (fehérorosz)–Thompson (ausztrál)
Auger-Aliassime (kanadai, 16.)–Kyrgios (ausztrál)
Fritz (amerikai, 31.)–A. Zverev (német, 4.)
Federer (svájci, 6.)–Norrie (brit, 29.)
Sonego (olasz, 23.)–Duckworth (ausztrál)
Hurkacz (lengyel, 14.)–Bublik (kazah)
Cilic (horvát, 32.)–Medvegyev (orosz, 2.)

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Barty (ausztrál, 1.)–Blinkova (orosz) 6:4, 6:3
Rogers (amerikai)–Szakkari (görög, 15.) 7:5, 6:4
Siniaková (cseh)–Vandeweghe (amerikai) 4:6, 6:2, 6:2
Sevastova (lett)–Kosztjuk (ukrán) 1:6, 6:4, 6:3
Krejcíková (cseh, 14.)–Petkovic (német) 7:5, 6:4
Linette (lengyel)–Szvitolina (ukrán, 3.) 6:3, 6:4
Badosa (spanyol, 30.)–Putyinceva (kazah) 6:4, 6:1
Muchová (cseh, 19.)–Giorgi (olasz) 6:3, 5:7, 6:3
Pavljucsenkova (orosz, 16.)–Kr. Plísková (cseh) 6:3, 6:3
Gauff (amerikai, 20.)–Vesznyina (orosz) 6:4, 6:3
Ostapenko (lett)–Kaszatkina (orosz, 31.) 6:1, 3:6, 8:6
Kerber (német, 25.)–Sorribes (spanyol) 7:5, 5:7, 6:4
Tomljanovic (horvát)–Cornet (francia) 6:4, 0:6, 6:3
Juvan (szlovén)–Burel (francia) 6:3, 6:4
Cirstea (román)–Azarenka (fehérorosz, 12.) 7:6 (7–5), 3:6, 6:4
Raducanu (brit)–Vondrousová (cseh) 6:2, 6:4
Szasznovics (fehérorosz)–Hibino (japán) 6:4, 7:6 (7–4)
A 3. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (Ágrajz szerint)

Barty (ausztrál, 1.)–Siniaková (cseh)
Sevastova (lett)–Krejcíková (cseh, 14.)
Cirstea (román)–Raducanu (brit)
Ostapenko (lett)–Tomljanovic (horvát)
Linette (lengyel)–Badosa (spanyol, 30.)
Muchová (cseh, 19.)–Pavljucsenkova (orosz, 16.)
Juvan (szlovén)–Gauff (amerikai, 20.)
Kerber (német, 25.)–Szasznovics (fehérorosz)
Ka. Plísková (cseh, 8.)–Martincová (cseh)
Szamszonova (orosz)–Stephens (amerikai)
Mertens (belga, 13.)–Keys (amerikai, 23.)
Golubic (svájci)–Brengle (amerikai)
Swiatek (lengyel, 7.)–Begu (román)
Dzsabur (tunéziai, 21.)–Muguruza (spanyol, 11.)
Rogers (amerikai)–Ribakina (kazah, 18.)
Osorio (kolumbiai)–Szabalenka (fehérorosz, 2.)

FÉRFI PÁROS, 1. FORDULÓ
Fucsovics, Travaglia (magyar, olasz)–Albot, Baszilasvili (moldovai, grúz) 3:6, 6:2, 6:2