Wimbledon: Azarenka továbbra is menetel, S. Williams vár rá

Vágólapra másolva!
2012.07.03. 22:25
A második helyen kiemelt fehérorosz Viktorija Azarenka két szoros játszmában legyőzte az osztrák Tamira Paszeket a wimbledoni tenisztorna női egyesének negyeddöntőjében, így bejutott a legjobb négy közé.

Az első fordulóbeli, Caroline Wozniacki elleni győzelemből erőt merítő Tamira Paszek némi meglepetésre egészen a negyeddöntőig jutott, kedden azonban az eddig szettet sem veszítő Viktorija Azarenka várt rá, és az Australian Open-győztes túl kemény ellenfélnek bizonyult számára.

A fehérorosz lány az első szettet a papírforma szerint megnyerte, igaz, a 6:3-as eredmény nem tükrözi hűen azt, hogy a chilei és afrikai ősökkel is rendelkező Paszek milyen komoly küzdelemre késztette a második kiemeltet.

A helyzet ráadásul fokozódott a második játszmában, 4:4-ig Paszek remekül őrizte a szerváját, akkor azonban elbukta, Azarenka azonban nem tudta kiszerválni a mérkőzést, sőt, az újabb brék után másodszor is sikertelenül kísérletezett a lehetőséggel. A rövidítés első két pontját ráadásul az osztrák nyerte meg, ám a folytatásban Azarenka felülkerekedett, így – továbbra is játszmaveszteség nélkül állva – bemasírozott az elődöntőbe, ahol Serena Williams vár rá.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (16 100 000 font, fű)
NEGYEDDÖNTŐ
Azarenka (fehérorosz, 2.)–Paszek (osztrák) 6:3, 7:6
KORÁBBAN
Kerber (német, 8.)–Lisicki (német, 15.) 6:3, 6:7, 7:5
S. Williams (amerikai, 6.)–Kvitová (cseh, 4.) 6:3, 7:5
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Kerber (német, 8.)–Kirilenko (orosz, 17.)/A. Radwanska (lengyel, 3.)
S. Williams (amerikai, 6.)–Azarenka (fehérorosz, 2.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik