US Open: a világranglista 76. verte ki a kilencedik kiemeltet a férfiaknál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.31. 21:38
null
Plísková simán továbbjutott (Fotó: AFP, archív)
A nőknél a visszalépések miatt első helyen kiemelt Karolína Plísková csak négy játékot vesztett a 140. amerikai nyílt teniszbajnokság hétfői nyitó napján. A kilencedik kiemelt Diego Schwartzman már az első játéknapon búcsúzott.
A világranglistán harmadik cseh játékos a 142 hellyel mögötte álló ukrán Anhelina Kalinyinát verte könnyedén.

A 2016-os bajnok német Angelique Kerber is magabiztosan hozta első meccsét a januári Australian Open-nyolcaddöntő óta, míg a tavalyi Roland Garroson döntős cseh Markéta Vondrousová – a US Open 12. kiemeltje – alig egyórás meccsen került a 64 közé.

A torna 9. kiemeltje, a világranglista 13. Diego Schwartzman öt szettben kikapott a brit Cameron Norrie-tól, ezzel a nyitó nap legnagyobb meglepetését szolgáltatva.

Balázs Attila és a kazah Mihail Kukuskin első fordulós találkozója magyar idő szerint 23 óra körül kezdődik, ezt a mérkőzést élőben követhetik az NSO-n.

US OPEN
NŐK, 1. FORDULÓ (A 64 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

Ka. Plísková (cseh, 1.)–Kalinyina (ukrán) 6:4, 6:0
Kvitová (cseh, 6.)–Begu (román) 6:3, 6:2
Vondrousová (cseh, 12.)–Minnen (belga) 6:1, 6:4
Kerber (német, 17.)–Tomljanovic (ausztrál) 6:4, 6:4
Mladenovic (francia, 30.)–Baptiste (amerikai) 7:5, 6:2
Szasznovics (fehérorosz)–Di Lorenzo (amerikai) 2:6, 7:6 (8-6), 6:0
Gracseva (orosz)–Badosa (spanyol) 6:4, 7:5
Garcia (francia)–Paolini (olasz) 6:3, 6:2
Kovinics (macedón)–Cabrera (ausztrál) 6:4, 3:6, 6:2
Dolehide (amerikai)–Friedsam (német) 2:6, 2:6
Kosztyuk (ukrán)–Kaszatkina (orosz) 6:1, 6:2

FÉRFIAK
Coric (horvát, 27.)–Andújar (spanyol) 7:5, 6:3, 6:1
Thompson (ausztrál)–Travaglia (olasz) 6:3, 6:4, 4:6, 6:2
Coria (argentin)–Jung (tajvani) 2:6, 4:6, 6:2, 6:1, 2:0-nál Jung feladta
Davidovich Fokina (spanyol)–Novak (osztrák) 3:6, 6:4, 6:3, 1:6, 6:0
Geraszimov (fehérorosz)–Lajovics (szerb) 6:1, 4:6, 6:4, 6:4
Londero (argentin)–Donszkoj (orosz) 6:3, 6:3, 7:5
Schwartzman (argentin)–Norrie (brit) 6:3, 6:4, 2:6, 1:6, 5:7
Cicipasz (görög, 4.)–Ramos-Vinolas (spanyol) 6:2, 6:1, 6:1
Hurkacz (lengyel)–Gojowczyk (német) 6:3, 6:4, 6:4
Mannarino (francia, 32.)–Sonego (olasz) 6:1, 6:4, 2:6, 6:3
Shapovalov (kanadai, 12.)–Korda (amerikai) 6:4, 4:6, 6:3, 6:2
Szafvat (egyiptomi)–Simon (francia) 1:6, 4:6, 4:6

NŐK, 1. FORDULÓ – AZ ÖSSZES EREDMÉNY ÁGRAJZ SZERINT
Ka. Plísková (cseh, 1.)–Kalinina (ukrán) 6:4, 6:0
Garcia (francia)–Paolini (olasz) 6:3, 6:2
Bellis (amerikai)–Korpatsch (német)
Blinkova (orosz)–Brady (amerikai, 28.)
Kerber (német, 17.)–Tomljanovic (ausztrál) 6:4, 6:4
Friedsam (német)–Dolehide (amerikai) 6:2, 6:2
Li (amerikai)–Rus (holland)
Maria (német)–Riske (amerikai, 13.)
Vondrousová (cseh, 12.)–Minnen (belga) 6:1, 6:4
Szasznovics (fehérorosz)–Di Lorenzo (amerikai) 2:6, 7:6, 6:0
Golubic (svájci)–Lapko (fehérorosz)
Montgomery (amerikai)–Putyinceva (kazah, 23.)
Mladenovic (francia, 30.)–Baptiste (amerikai) 7:5, 6:2
Gravcseva (orosz)–Badosa (spanyol) 6:4, 7:5
Bondarenko (ukrán)–Kiick (amerikai)
Martincová (cseh)–Martic (horvát, 8.)
Oszaka (japán, 4.)–Doi (japán)
Giorgi (olasz)–Van Uytvanck (belga)
Kosztjuk (ukrán)–Kaszatkina (orosz) 6:1, 6:2
Gauff (amerikai)–Sevastova (lett, 31.)
Linette (lengyel, 24.)–Inglis (ausztrál)
Kovinics (montenegrói)–Cabrera (ausztrál) 6:4, 3:6, 6:2
Arconada (amerikai)–Juvan (szlovén)
Collins (amerikai)–Kontaveit (észt, 14.)
Ribakina (kazah, 11.)–Zavacka (ukrán)
Hromacsova (orosz)–Rogers (amerikai)
Brengle (amerikai)–Curenko (ukrán)
Sharma (ausztrál)–Jasztremszka (ukrán, 19.)
Peterson (svéd, 32.)–Flipkens (belga)
Bouzková (cseh)–Pegula (amerikai)
Kozlova (ukrán)–Osuigwe (amerikai)
Kvitová (cseh, 6.)–Begu (román) 6:3, 6:2
Keys (amerikai, 7.)–Babos (magyar)
Teichmann (svájci)–Bolsova (spanyol)
Davis (amerikai)–Cornet (francia)
Bonaventure (belga)–Csang Suaj (kínai, 25.)
Vekic (horvát, 18.)–Kr. Plísková (cseh)
Tig (román)–Nara (japán)
Pironkova (bolgár)–Szamszonova (orosz)
Hibino (japán)–Muguruza (spanyol, 10.)
Szakkari (görög, 15.)–Vögele (svájci)
Pera (amerikai)–Dijasz (kazah)
Vihljanceva (orosz)–Scott (amerikai)
Tomova (bolgár)–Anisimova (amerikai, 22.)
Stephens (amerikai, 26.)–Buzarnescu (román)
Gyjacsenko (orosz)–Govorcova (fehérorosz)
Gaszparjan (orosz)–Puig (Puerto Ricó-i)
Ahn (amerikai)–S. Williams (amerikai, 3.)
Szabalenka (fehérorosz, 5.)–Dodin (francia)
Azarenka (fehérorosz)–Haas (német)
Vickery (amerikai)–Townsend (amerikai)
Swiatek (lengyel)–Kugyermetova (orosz, 29.)
Muchová (cseh, 20.)–V. Williams (amerikai)
Kalinszkaja (orosz)–Sztojanovics (szerb)
Cirstea (román)–McHale (amerikai)
Watson (brit)–Konta (brit, 9.)
Mertens (belga, 16.)–Siegemund (német)
Liu (amerikai)–Sorribes (spanyol)
Kuzmová (szlovák)–McNally (amerikai)
Clijsters (belga)–Alekszandrova (orosz, 21.)
Dzsabur (tunéziai, 27.)–Kawa (lengyel)
Siniaková (cseh)–Kanepi (észt)
Zvonarjova (orosz)–Fernandez (kanadai)
Wickmayer (belga)–Kenin (amerikai, 2.)

 

FÉRFIAK, 1. FORDULÓ – AZ ÖSSZES EREDMÉNY ÁGRAJZ SZERINT
Djokovics (szerb, 1.)–Dzumhur (bosnyák)
Edmund (brit)–Bublik (kazah)
J. Sousa (portugál)–Mmoh (amerikai)
P. Martínez (spanyol)–Struff (német, 28.)
Carreno-Busta (spanyol, 20.)–Ucsijama (japán)
Krueger (amerikai)–P. Sousa (portugál)
Gaio (olasz)–Berankis (litván)
S. Johnson (amerikai)–Isner (amerikai, 16.)
Shapovalov (kanadai, 12.)–Korda (amerikai) 6:4, 4:6, 6:3, 6:2
Kwiatkowski (amerikai)–Kvon Szunvu (dél-koreai)
Szafvat (egyiptomi)–Simon (francia) 1:6, 4:6, 4:6
Köpfer (német)–Fritz (amerikai, 19.)
Krajinovics (szerb, 26.)–Ymer (svéd)
Giron (amerikai)–Polmans (ausztrál)
Harris (ausztrál)–Cecchinato (olasz)
Opelka (amerikai)–Goffin (belga, 7.)
Cicipasz (görög, 4.)–Ramos-Vinolas (spanyol) 6:2, 6:1, 6:1
Cressy (amerikai)–Kovalík (szlovák)
Londero (argentin)–Donszkoj (orosz) 6:3, 6:3, 7:5
Coric (horvát, 27.)–Andújar (spanyol) 7:5, 6:3, 6:1
Geraszimov (fehérorosz)–Lajovics (szerb) 6:1, 4:6, 6:4, 6:4
Thompson (ausztrál)–Travaglia (olasz) 6:3, 6:4, 4:6, 6:2
Balázs (magyar)–Kukuskin (kazah)
Blanch (amerikai)–Garín (chilei, 13.)
Norrie (brit)–Schwartzman (argentin, 9.) 3:6, 4:6, 6:2, 6:1, 7:5
Coria (argentin)–Jung (tajvani) 2:6, 4:6, 6:4, 6:1, 2:0-nál Jung feladta
Davidovich Fokina (spanyol)–Novak (osztrák) 3:6, 6:4, 6:3, 1:6, 6:0
Hurkacz (lengyel)–Gojowczyk (német) 6:3, 6:4, 6:4
Mannarino (francia, 32.)–Sonego (olasz) 6:1, 6:4, 2:6, 6:3
Sock (amerikai)–Cuevas (uruguayi)
Lorenzi (olasz)–Nakashima (argentin)
Anderson (dél-afrikai)–A. Zverev (német, 5.)
Berrettini (olasz, 6.)–Szoeda (japán)
Szugita (japán)–Humbert (francia)
Ruusuvuori (finn)–Bedene (szlovén)
McDonald (amerikai)–Ruud (norvég, 30.)
Paire (francia, 17.)–Majchrzak (lengyel)
Caruso (olasz)–Duckworth (ausztrál)
Daniel (japán)–Barrere (francia)
Chardy (francia)–Rubljov (orosz, 10.)
Dimitrov (bolgár, 14.)–T. Paul (amerikai)
Fucsovics (magyar)–Dellien (bolíviai)
Tiafoe (amerikai)–Seppi (olasz)
Millman (ausztrál)–Baszilasvili (grúz, 22.)
Pella (argentin, 29.)–Wolf (amerikai)
López (spanyol)–Carballes Baena (spanyol)
O'Connell (ausztrál)–Györe (szerbiai)
Delbonis (argentin)–Medvegyev (orosz, 3.)
Bautista Agut (spanyol, 8.)–Sandgren (amerikai)
Mager (olasz)–Kecmanovics (szerb)
Pospisil (kanadai)–Kohlschreiber (német)
Mayer (argentin)–Raonic (kanadai, 25.)
De Minaur (ausztrál, 21.)–Martin (szlovák)
Karlovic (horvát)–Gasquet (francia)
Kuznyecov (orosz)–Querrey (amerikai)
Sinner (olasz)–Hacsanov (orosz, 11.)
Auger-Aliassime (kanadai, 15.)–Monteiro (brazil)
Murray (brit)–Nisioka (japán)
Moutet (francia)–Vesely (cseh)
Seyboth Wild (brazil)–Evans (brit, 23.)
Cilic (horvát, 31.)–Kudla (amerikai)
Gombos (szlovákiai)–Albot (moldovai)
Nagal (indiai)–Klahn (amerikai)
Munar (spanyol)–Thiem (osztrák, 2.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik