US Open: Opelkát megbüntették, beszólt a vezetőségnek

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.05. 10:49
null
Opelka nem érzi jogosnak a tízezer dolláros bírságot (Fotó: AFP)
Tízezer dolláros büntetést kapott táskája miatt – amelyen túl nagy volt a szponzori felirat – a 22. helyen kiemelt Reilly Opelka a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon – közölte a Magyar Távirati Iroda.

 

A hazaiak 211 centis kedvence szombaton, a harmadik fordulóban három szettben legyőzte a grúz Nikoloz Baszilasvilit, de az ezért járó 265 ezer dolláros pénzdíjából csak 255 ezret tarthat meg. Tízezret ugyanis azért kell fizetnie, mert rózsaszín táskáján túl nagy volt a szponzor – egy belga művészeti galéria – felirata.

„A székbíró szólt, hogy le kellett volna méretnem a szöveget, de ezt túlzásnak éreztem – idézte a 24 éves játékos szavait az MTI. – Nem az a dolgom, hogy méregessek, hanem az, hogy meccseket nyerjek. Többen megúszták már a büntetést nagyobb logókkal is, szóval szerintem gondok lehetnek a jegyeladással.”

Opelkára a nyolcaddöntőben a dél-afrikai Lloyd Harris vár.

US OPEN, NEW YORK (57 500 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Brooksby (amerikai)–Karacev (orosz, 21.) 6:2, 3:6, 2:6, 6:3, 6:3
A. Zverev (német, 4.)–Sock (amerikai) 3:6, 6:2, 6:3, 2:1 – Sock feladta
Opelka (amerikai, 22.)–Baszilasvili (grúz) 7:6 (7–5), 6:3, 6:4
L. Harris (dél-afrikai)–Shapovalov (kanadai, 7.) 6:4, 6:4, 6:4
Korábban
Djokovics (szerb, 1.)–Nisikori (japán) 6:7 (4–7), 6:3, 6:3, 6:2
Berrettini (olasz, 6.)–Ivaska (fehérorosz) 6:7 (5–7), 6:2, 6:4, 2:6, 6:3
Otte (német)–Seppi (olasz) 6:3, 6:4, 2:6, 7:5
Monfils francia)–Sinner (olasz) 6:7, 2:6, 6:4, 6:4, 4:6
Auger-Aliassime (kanadai, 12.)–Bautista Agut (spanyol, 18.) 6:3, 6:4, 4:6, 3:6, 6:3
Gojowczyk (német)–Laaksonen (svájci) 3:6, 6:3, 6:1, 6:4
Alcaraz (spanyol)–Cicipasz (görög, 3.) 6:3, 4:6, 7:6, 0:6, 7:6
Van de Zandschulp (holland)–Bagnis (argentin) 3:6, 6:0, 6:2, 6:2
Schwartzman (argentin, 11.)–Molcan (szlovák) 6:4, 6:3, 6:3
Evans (brit, 24.)–Popyrin (ausztrál ) 4:6, 3:6, 6:3, 6:4, 7:6
Medvegyev (orosz, 2.)–Andújar (spanyol) 6:0, 6:4, 6:3
Tiafoe (amerikai)–Rubljov (orosz, 5.) 4:6, 6:3, 7:6, 4:6, 6:1

A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSAI
Férfi

Djokovics (szerb, 1.)–Brooksby (amerikai)
Otte (német)–Berrettini (olasz, 6.)
A. Zverev (német, 4.)–Sinner (olasz, 13.)
Opelka (amerikai, 22.)–L. Harris (dél-afrikai)
Tiafoe (amerikai)–Auger-Aliassime (kanadai, 12.)
Gojowczyk (német)–Alcaraz (spanyol)
Van de Zandschulp (holland)–Schwartzman (argentin, 11.)
Evans (brit, 24.)–Medvegyev (orosz, 2.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik