US Open: Novak Djokovicsot kizárták a versenyből! – VIDEÓ

Vágólapra másolva!
2020.09.06. 22:21
null
Novak Djokovics itt már megbánta tettét, de nincs visszaút (Fotó: Getty Images)
A New Yorkban zajló US Open férfi egyesének 4. fordulójában kizárták Novak Djokovicsot, miután a Pablo Carreno-Busta elleni mérkőzésének első szettje vége felé 5:5-ös állásnál elvesztette az adogatójátékát, majd dühében elütötte a labdát, amely torkon talált egy vonalbírót.

Minden a szokott mederben zajlott a Djokovics–Carreno-Busta meccsen, hiszen a felek játszottak, mindenki hozta a saját adogatójáték, 4:3-ig még egy bréklabdát sem hozott a mérkőzés. Akkor Djokovicsnak lett volna lehetősége elvenni a világranglista 27. helyén álló spanyol szerváját, ám nem járt sikerrel.

Ahogy szintén nem járt sikerrel Carreno-Busta következő adogatásánál, 5:4-es vezetésénél, pedig ekkor már háromszor is próbálkozhatott, s mindhárom egyben játszmalabda volt, de a spanyol mindet hárítani tudta, és hozta az adogatását.

Ez a három sikertelen játszmalabda vélhetően olyannyira felbosszantotta a világranglistát vezető Djokovicsot, hogy nem tudott saját adogatására megfelelően koncentrálni, és Carreno-Busta pillanatok alatt három bréklabdához jutott, a másodikat ki is használta. Ekkor Djokovics dühében elütötte a labdát, nem túl erősen, se nem célzottan, ám az pechjére mégis torkon találta az egyik vonalbírót.

Hogy mennyire nem volt szándékos, azt mutatja, hogy Djokovics azonnal az eltalált hölgy segítségére sietett, majd hosszú percek át tartó tanácskozás kezdődött a versenybírák között, aminek végén Djokovics kezet nyújtott ellenfelének, ami azt jelentette, hogy kizárták a versenyből.

ÍME, A JELENET


ÉS A PILLANAT, AMIKOR DJOKOVICSNAK MEGMONDJÁK, HOGY NINCS TOVÁBB

US OPEN, NEW YORK (53 402 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ (ágrajz szerint)
Carreno-Busta (spanyol, 20.)–Djokovics (szerb, 1.) 6:5-nél Djokovicsot leléptették
Shapovalov (kanadai, 12.)–Goffin (belga, 7.) 6:7, 6:3, 6:4, 6:3
Coric (horvát, 27.)–Thompson (ausztrál) 7:5, 6:1, 6:3
A. Zverev (német, 5.)–Davidovich Fokina (spanyol) 6:2, 6:2, 6:1
Berrettini (olasz, 6.)–Rubljov (orosz, 10.)
Tiafoe (amerikai)–Medvegyev (orosz, 3.)
Pospisil (kanadai)–De Minaur (ausztrál, 21.)
Auger-Aliassime (kanadai, 15.)–Thiem (osztrák, 2.)

NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ (ágrajz szerint)
Brady (amerikai, 28.)–Kerber (német, 17.) 6:1, 6:4
Putyinceva (kazah, 23.)–Martic (horvát, 8.) 6:3, 2:6, 6:4
Oszaka (japán, 4.)–Kontaveit (észt, 14.) 6:3, 6:4
Rogers (amerikai)–Kvitová (cseh, 6.) 7:6, 3:6, 7:6
Cornet (francia)–Pironkova (bolgár)
Szakkari (görög, 15.)–S. Williams (amerikai, 3.)
Azarenka (fehérorosz)–Muchová (cseh, 20.)
Mertens (belga, 16.)–Kenin (amerikai, 2.)

Mit tettél, Novak? (Fotó: Getty Images)
Mit tettél, Novak? (Fotó: Getty Images)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik