US Open: Nehéz lenyelnem ezt a pirulát, fájó a vereség – Djokovics

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.09.13. 09:37
null
Danyiil Medvegyev bekerült a Grand Slam-győztesek táborába (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, Danyiil Medvegyev három játszmában, 6:4, 6:4, 6:4-re legyőzte a világelső Novak Djokovicsot az amerikai nemzetközi teniszbajnokság (US Open) vasárnap esti döntőjében, így megszerezte élete első Grand Slam-bajnoki címét. A világranglista-második orosz játékos a finálé után elmondta, még édesebbé teszi a sikert, hogy ki felett aratta. A 20-szoros GS-győztes szerb klasszis természetesen csalódott, de nagyon motivált.

„Nem tudom, milyen érzés lehet a második vagy a harmadik Grand Slam-bajnoki címedet megnyerni, nekem ez az első, és most nagyon boldognak érzem magam – idézi az ATP honlapja Danyiil Medvegyevet, aki Marat Szafin 2005-ös Australian Open-sikere óta első orosz férfi teniszezőkényt nyert GS-versenyt. – Egyértelműen édesebbé teszi a sikert, hogy olyasvalakit állítottam meg, győztem le, aki az idén ezt megelőzően mind a huszonhét Grand Slam-meccsét megnyerte és veretes múlt áll mögötte. Magabiztosságot ad, amit eddig kemény pályán elértem, meglátjuk, mi történik majd más borításokon.”

A 25 éves orosz játékos a kilencedik egymás elleni mérkőzésükön a negyedik győzelmét aratta Djokovics felett, egyúttal visszavágott a szerbnek az idei Australian Open-fináléban elszenvedett háromjátszmás vereségért.

17 ÉVE NEM TÖRTÉNT ILYEN

Az idei US Opent megelőzően legutóbb a 2004-es Roland Garroson avattak új Grand Slam-győztest mindkét nemben, akkor a férfiaknál az argentin Gastón Gaudio, a nőknél az orosz Anasztaszija Miszkina diadalmaskodott. New Yorkban Medvegyev és a brit tinilány, Emma Raducanu is először lett GS-bajnok.

„A meccseim előtti napon mindig megbeszéljük a taktikát az edzőmmel. Ez általában öt-tíz percet vesz igénybe, apró részleteket szoktunk tisztázni, olyanokat, hogy hogyan kell szerválnom, vagy hogy mit kell csinálnom labdamenetek közben. Amikor Novak ellen készülünk, ugyanez harminc perc. Hogy miért? Mert olyan jó játékos, hogy minden mérkőzés különböző ellene. A taktikáját és a hozzáállását is gyorsan meg tudja változtatni. Számomra ő minden idők legjobbja. Ma talán nem a legjobbját nyújtotta, nagy volt rajta a nyomás – de rajtam is” – mondta Medvegyev, aki a harmadik játszmában 5:2-nél még nem tudta kiszerválni a meccset, 5:4-nél viszont nem hibázott. Mint később elmondta, a harmadik szett vége nagyon nehéz volt a számára.

„A lábaim 5:3 után »elszálltak alólam«, 5:4-et követően a bal lábam annyira fájt, hogy szinte járni sem tudtam. Ha valaki figyelmesen visszanézi a felvételeket, láthatja, hogy amikor a törölközőmért mentem, a lábam mögöttem jött. Igyekeztem nem mutatni a fájdalmamat, mert ha Novak rájön, az nem lett volna jó számomra.”

Az orosz egyetlen játszmát vesztett a hét mérkőzése során (Botic van de Zandschulp ellen a negyeddöntőben), legutóbb 2010-ben Rafael Nadal, azt megelőzően pedig 1987-ben Ivan Lendl nyerte meg a US Opent hasonlóan jó mutatóval.

„Oroszként tudom, hogyan kell ünnepelni. Remélem, nem leszek benne a hírekben…” – viccelődött Medvegyev.

Novak Djokovics a 2015-ös wimbledoni bajnokságtól számítva a 15. Grand Slam-döntőjéből mindössze a harmadikat veszítette el (összességében a 11.-et az eddigi 31-ből). A szerb klasszis természetesen csalódott, amiért nem tudta megismételni Rod Laver 1969-es bravúrját, vagyis azt, hogy egy éven belül megnyerje mind a négy majortornát, de bizakodva tekintett a jövőbe.

„Mindent egybevetve nehéz lenyelni ezt a pirulát, egy részem nagyon szomorú – kezdte a 20-szoros GS-bajnok. – Természetesen csalódott vagyok a teljesítményem miatt, tudom, hogy lehetett volna, sőt kellett is volna ennél jobban játszanom. De ilyen a sport, néha nyersz, néha veszítesz. A mai fájó vereség, nagyon fájó… Ugyanakkor valahol boldog is vagyok, mert Danyiil rendes srác és megérdemelte a sikert. Kétségtelen, hogy ma ő volt a jobb.”

Novak Djokovics nemcsak a mérkőzés után, hanem már aközben is elérzékenyült (Fotó: AFP)
Novak Djokovics nemcsak a mérkőzés után, hanem már aközben is elérzékenyült (Fotó: AFP)

Djokovics válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy miért érzékenyült el a harmadik játszma végén az utolsó pihenőnél, mielőtt Medvegyev másodszor adogatott volna a győzelemért.

„Soha nem éreztem még ilyet New Yorkban. Megleptek a nézők, nagyon különlegessé tettek. A tömegtől kapott támogatás, energia és szeretet olyasvalami, amire örökké emlékezni fogok. Ezért fakadtam sírva a térfélcserénél. Nagyon-nagyon különlegesnek éreztem magamat.”

„Teniszezőként nagyon hamar megtanuljuk, hogyan kell lapozni. Hamarosan újabb kihívások várnak. Megtanultam már, hogyan kell túltenni magamat az ilyen vereségeken, amelyek a legjobban fájnak. Szeretem ezt a sportágat és még mindig jól érzem magam a pályán. Amíg van motivációm és lobog bennem a tűz, vágtatok tovább” – tette hozzá Djokovics.

A DÖNTŐ ÖSSZEFOGLALÓJA


US OPEN, NEW YORK (57 500 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ

Medvegyev (orosz, 2.)–Djokovics (szerb, 1.) 6:4, 6:4, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik