US Open: Nadal egyelőre nem tudja, mikor tér vissza

Vágólapra másolva!
2022.09.06. 08:07
null
Rafael Nadal egyelőre nem tudja, mikor tér vissza (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, véget ért a második helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal szereplése a 60 millió dollár összdíjazású kemény pályás amerikai tenisztornán, a US Openen, hiszen a 22-szeres Grand Slam-győztes négy játszmában kikapott az amerikai Frances Tiafoe-tól. A spanyol a mérkőzés után úgy nyilatkozott, egyelőre nem tudja, mikor tér vissza a pályára.

A 36 éves balkezes spanyol 6:4, 4:6, 6:4, 6:3-ra kapott ki a 22. helyen kiemelt Tiafoe-tól a US Open 4. fordulójában, s nem jutott be a legjobb nyolc közé.

„Vissza kell mennem és javítanom kell néhány dolgon az életben. Nem tudom, mikor térek vissza” – idézi a BBC Rafael Nadalt. – Mentálisan teljesen készen kell állnom és amikor úgy érzem, akkor készen fogok állni és ott leszek a versenyen” – húzta alá a spanyol, aki a tervek szerint szeptember 23. és 25. között a svájci Roger Federer, a szerb Novak Djokovics és a brit Andy Murray oldalán Londonban lépne pályára a Laver Kupán a világválogatott ellen.

A 22 helyen kiemelt Frances Tiafoe ellen idei első GS-vereségét elszenvedő Nadal Wimbledonban hassérülés miatt az elődöntőben feladta a küzdelmeket, a két másik GS-versenyt, az Australian Opent és a Roland Garrost megnyerte. A US Openre való felkészülés viszont nem volt zökkenőmentes, hiszen Nadal Cincinnatiben már az első fordulóban kikapott Borna Corictól.

A spanyol New Yorkban két sima győzelemmel kezdett, aztán a francia Richard Gasquet ellen már három játszmában győzött, de a hazai közönség előtt szereplő Tiafoe-val nem bírt a nyolc közé jutásért rendezett találkozón.

„A különbség egyszerű: én rossz, ő pedig jó meccset játszott” – summázta a mérkőzést Nadal. – Sokáig nem tudtam magas szinten játszani. Nem volt elég gyors a mozgásom. A tenisz a pozíciók sportja, nagyon, de nagyon gyorsnak és fiatalnak kell lenned, én pedig most nem vagyok abban az állapotban” – tette hozzá a világranglista 2. helyén álló Rafael Nadal.

US OPEN, NEW YORK (60 millió dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES
NYOLCADDÖNTŐ

Tiafoe (amerikai, 22.)–Nadal (spanyol, 2.) 6:4, 4:6, 6:4, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik